Fura emlék jutott eszembe a napokban. Kb. 10-12 éves lehettem, amikor elkezdett érdekelni a szexualitás, bár ezt így ebben a formában nem tudtam volna megfogalmazni. Visszagondolva is nagyon furcsa dolog volt, mert úgy rémlik, mintha először a női test iránt érdeklődtem volna. Gyerek voltam még, nem volt ennyi tévé-csatorna, a szüleim konzervatívak, tehát sok esély nem volt arra, hogy én akár meztelen nőket, akár meztelen férfiakat lássak. De néha azért egy-egy filmben felbukkant egy-egy meztelen test, és érdekes módon a meztelen nők látványa izgalmas volt számomra.

Este lefekvéskor sokszor gondoltam az ilyen jelenetekre és nyilván szexuális izgalmat éreztem, aminek persze a nevét nem tudtam. Arra emlékszem még, hogy ilyen alkalmakkor simán levetkőztem az ágyban (ami ugye azt jelenti, hogy a pizsamát kellett levennem), és ez is izgalmas volt számomra. Aztán sokszor elaludtam, és csak akkor ébredtem fel, amikor anyu hazajött a délutános műszakból és felébresztett, hogy vegyem fel a pizsamámat (este 11 körül). Nem tudom, mit gondolhatott, miért vagyok csupaszon, sosem kérdeztem tőle, ő meg sosem emlegette ezeket az alkalmakat. Szerintem úgy gondolta, jobb, ha nem beszélünk róla, majd elmúlik. El is múlt, néhány ilyen alkalomra emlékszem. 

Egyértelműen heteroszexuálisnak vallom magam, de egy szép meztelen női test látványa még mindig tud izgalmat okozni számomra. 

Néha elgondolkodom, hogyan alakult volna az életem, ha 10 évvel idősebb vagyok. Van egy ismerősöm ugyanis, akinek a felesége kb. 10 évvel idősebb nálam, és ugyanazon a nyáron ismerkedett meg vele, amelyiken mi először találkoztunk, de én még annyira fiatal voltam, hogy gyakorlatilag észre sem vett. Ha viszont 10 évvel idősebb vagyok, akkor...

... akkor talán már nem is lett volna érdekes a későbbi felesége :). Tegyük fel, hogy megismerkedünk, vonzódunk egymáshoz, és a korkülönbség is kisebb. Elképzelhető, hogy annyira tetszettünk volna egymásnak, hogy engem csábított volna el magával a hazájába, és én mentem volna vele Amerikába, összeházasodtunk volna. Most Floridában élnék az óceán partján, lenne egy-két szőke kék szemű gyerekem (a kék szem stimmel most is), a férjem sokat utazna, én évente 2-3 hónapot a gyerekeimmel Magyarországon élnék. Jól élnénk, de a férjem valószínűleg állandóan megcsalna (ahogy teszi a feleségével). És ezen a ponton mindig úgy döntök, hogy jó, hogy nem vagyok 10 évvel idősebb :). Lennének előnyei, de lennének hátrányai is. Az én életem meg most úgy jó, ahogy van. 

Nem hiszem, hogy sok olyan ember lenne a világon, aki soha nem élt át magánéleti válságot. Legyen az akár egyedülálló, akár párkapcsolatban élő ember. Nekem is volt már benne részem, szerencsére eddig mindig mindegyiket sikerült megoldani, méghozzá külső segítség nélkül.

A legutóbbi válság a két gyerek születése között tört rám/ránk. Azért írom így, mert nem vagyok benne biztos, hogy a férjem észrevette egyáltalán, hogy gond van. Én észrevettem, és szerencsére elég hamar észrevettem, és arra is rájöttem, hogy mi a gond. Így aztán nem volt túl nehéz megtalálni a probléma megoldását sem. Ha pedig a megoldás megvan, akkor már csak lépni kell. A mi esetünkben azt kellett lépni, hogy többet kellett figyelni egymásra, több időt kellett kettesben tölteni.

Gyerekszülés után megváltoznak a nők, általában sokkal fontosabbá válik a gyerek számukra, mint bármi más a világon, beleértve a férjüket is. Én is megváltoztam, a gyerekeimért sokkal több mindent megtennék, mint bárki másért a világon. És biztos, hogy kicsit elhanyagoltam a páromat szülés után. Arról nem is beszélve, hogy már a szülés előtt sem volt olyan jó a helyzet, mint korábban (legalábbis a második szülésnél). De aztán néhány hét alatt szépen újra elkezdtünk egymással is többet foglalkozni (nálunk azért nehezítő körülmény volt a problémás pici, akivel állandóan az orvost jártam egy jó ideig), és összecsiszolódtunk megint. Kellettünk hozzá mindketten. Fontos volt, hogy a párom is akarja újra együtt úgy, mint régen, mert ha ő úgy érezte volna, hogy el van hanyagolva, és ezért valami más (vagy valaki más) felé terelődött volna a figyelme, akkor valószínűleg nem sikerült volna összehozni a dolgot zökkenők nélkül. De sikerült :), és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok évig nagyon jó lesz nekünk együtt, mert bármi is történik, mi együtt akarunk lenni!