Egy májusi szerdán (lehet, hogy csütörtök volt) szakítottam a barátommal 2,5 év után. Elég ciki helyzet volt, mert épp aznap hozott nekem virágot. Azt hiszem, addigra fogta fel, hogy baj van, és menteni akarta a menthetőt, csak nem jött neki össze. Jól összetört, sajnáltam is szegényt, de sajnálatból nem lehet együtt maradni valakivel, hát ragaszkodtam ahhoz, hogy "vége".

A szakítás azt is megviseli, aki kezdeményezi, bárki bármit is mondjon. Engem is megviselt, 2,5 év azért elég hosszú idő volt, ráadásul ez a fiú volt az első az életemben, az első komoly kapcsolat, az első szexuális kapcsolat, szóval fontos volt nekem. Mivel a koleszban egy szobában éltünk, nem lehetett hirtelen szétköltözni, a további néhány hétben úgy éltünk egymás mellett, mint két testvér, aztán a nyári szünetben sikerült különválni teljesen. Az együttlakás sem volt valami felemelő, ezért kapóra jött, hogy egy hét múlva el kellett mennem egy 4 napos továbbképzésre. Legalább kiszellőztethettem a fejemből a magánéleti nyavajáimat. 

A továbbképzéstől nem vártam túl sokat, leginkább azért örültem neki, hogy kiszabadulhatok a kényelmetlen helyzetből. Kisebb akadályok leküzdése után meg is érkeztem a helyszínre, ahol a szervező és az egyik előadó kedvesen fogadott, megkínáltak innivalóval, megbeszéltük, melyik szoba lesz az enyém, majd bekísértek a többiekhez az előadásra. Rögtön bele is fogtunk a tanulásba, és elég hamar kiderült, hogy szakmailag nekem nem fog túl sokat adni ez az egész, mivel amúgy az én szakterületemről van szó, a többiek picit más szakterületről jöttek, többet tanulhattak. Viszont angolul folyt az előadások nagy része, nem szinkrontolmácsolással, így sokat tanulhattam abból, hogy ugyanazt a szöveget angolul is és magyarul is meghallgathattam. Igyekeztem is angolul jegyzetelni.

A délután folyamán volt egy csoportos feladat, amit nagyon gyorsan megoldottunk, mivel nekem nem okozott nehézséget, a többieknek is jól el tudtam magyarázni a dolgot. A sikerélménytől aztán gyorsan fel is oldódtam és sokkal jobb kedvem lett. Szünetben aztán elmentem sétálni a szomszédos erdőbe. Szemerkélt ugyan az eső, de nem bántam, egyedül akartam lenni a friss levegőn. Séta közben egyszercsak elfutott mellettem az az előadó, aki megérkezésemkor fogadott, ő a séta helyett a futást választotta. Meg is állapítottam magamban, hogy milyen formás vádlija van, látszik, hogy sokat használja futásra, bringázásra. Utána is akartam szólni, hogy hova siet ennyire, de aztán az egyedüllét utáni vágy erősebb volt. Mint később kiderült, ő egyáltalán nem bánta volna, ha utána szólok.

Másnap délelőtt kellett előadnunk a feladat megoldását, ezért felvettem a kiskosztümömet és kiálltam a pódiumra a prezentációval. Nagy sikere volt, azt mondták, látszott a magabiztosságom. Ez az előadás is lendített a jókedvemen, már élveztem az egész továbbképzést. Leültem a helyemre, majd mikor a prof elment mellettem, a vállamra tette a kezét egy pillanatra. Nem értettem, miért tette, de jól esett az érintése. De még nem gyanakodtam.

Az étkezésekkor általában egy asztalhoz kerültünk, és hamar rájöttem, hogy jókat tudunk beszélgetni. Fura volt, hogy hiába ültünk az asztalnál akár nyolcan is, ő mintha csak hozzám beszélne. Aztán az is feltűnt, hogy a nők közül csak engem tegez (ez amúgy másoknak is feltűnt), de betudtam annak, hogy én vagyok a legfiatalabb, nagyjából egyidős az ő tanítványaival. Még mindig nem raktam össze a jeleket, bár kezdett gyanússá válni a dolog.

Gyorsan elszaladt három nap, az utolsó este egy borkóstolóra volt hivatalos az egész társaság.  Kisbusszal megy két személyautóval mentünk egy közeli pincébe. Bemutatták a borokat, megkóstoltunk párat, majd leültünk vacsorázni. Ekkor már én is törekedtem a prof társaságában lenni, a hosszú asztal végére ültünk le egymással szemben. Vacsora közben beszélgettünk, persze a szomszédainkkal is, de néha azért kizártuk a többieket. Elég sok bort ittunk, de érdekes módon mindketten emlékszünk gyakorlatilag minden percre, minden mondatra. 

A vacsora végeztével beültünk az autókra, én a kisbuszhoz mentem, a prof is, és megkért, üljek mellé előre (a sofőr mellett két hely volt). Közben a főszervező is próbált maga mellé invitálni, de nem volt sikere, a profot választottam :). Beültünk a sofőr mellé, szorosan egymás mellett ültüni, szűk az a hely ott elöl. A többiek hátul nagyon jól mulattak, énekeltek, így legalább senki nem figyelt arra, hogy az én professzorom átölelte a vállamat, és észrevétlenül simogatta a mellemet a ruhámon keresztül. Ez volt az a pont, amikor már biztos voltam benne, hogy a korábbi jelek mit jelentettek :). A szállodába érve még egy puszit is kaptam, majd szándékosan utolsónak maradva mentünk fel a lépcsőn a szobák felé, és mielőtt elbúcsúztunk volna, meghívott a szobájába. Mondta, hogy csak az történhet, amit én is akarok, és biztos voltam benne, hogy ez így is lesz. Vele tartottam. Gyengéd volt, de közben szenvedélyes is. Felejthetetlen éjszakát töltöttem vele, hajnali hatkor mentem vissza a szobámba zuhanyozni, nem túl sok alvás után. 

A reggelinél mindketten jókedvűek voltunk, de nagyon álmosak :). A külföldiek mellé ültünk, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Délelőtt még prezentációk voltak, amit ráadásul a profnak kellett  fordítani, mivel a tolmács aznap már nem ért rá. Szegénynek nem volt könnyű dolga. Aztán ebéd után hazavitt a koleszhoz, kb. másfél órás út volt. Természetesen telefonszámot cseréltünk.

Azóta jó néhány év eltelt, és azt mondhatom, a prof az egyik legjobb barátom lett. Sokat dolgoztunk együtt, több félévet eltöltöttünk ugyanazon a fősulin tanárként. Sok szakdolgozatot bíráltunk közösen, rendszeresen kérünk egymástól szakmai tanácsokat. Ezen túl találkozunk baráti beszélgetésekre is, kávé mellett nagyon jókat tudunk bármiről beszélni. És bizony néha előfordult az is (már jó régen nem), hogy egy szállodai szobában töltöttük a délutánt. Nem mondom, hogy soha többet nem fog előfordulni, mivel jó együtt lenni :).

Vannak dalok, amiktől állandóan sírhatnékom támad. Pedig nem is kötődik hozzá semmilyen emlék, és mégis olyan meghatóak vagy szomorúak vagy csak egyszerűen gyönyörűek. Érti a fene, miért van ez.

Másodéves egyetemista voltam, amikor elmentem egy táncházba. Ott felkért egy fiú, aki enyhén szólva nem tudott táncolni :). Jót nevettünk, amikor a botlábával próbálkozott, különösen, hogy én előtte 5 évig táncoltam, tehát "kicsit" jobban ment, mint neki. A táncház végén kiderült, hogy egy kollégiumban lakunk, ő külföldi magyar, aki egy fél évet itt tölt az egyetemen. Ráadásul egy szinten is laktunk, így adódott, hogy több időt töltöttünk együtt. Amikor hétvégén nem mentem haza, akkor általában együtt reggeliztünk, ebédeltünk, elmentünk kirándulni, néha együtt tanultunk, nagyon jól éreztük magunkat. Persze a vonzódás is hamar kiderült, de mivel neki otthon barátnője volt, én meg még bőven szűz voltam, nem jutottunk el messzire, csak csókolózásig meg pettingig. Nekem ez is elég volt :), ő meg ennél jobban azért nem akarta megcsalni a barátnőjét.

Emlékszem, milyen jó volt éjszaka felmenni a Várba, töksötét volt, a lépcsőkből semmit nem láttunk, de jól szórakoztunk. Voltunk a Normafánál is, felmentünk a János-hegyi kilátóba, Libegőztünk is. Ha buli volt a kollégiumban, együtt mentünk. Kikérdeztem tőle az angol szavakat, együtt főztünk ebédet. Szóval nagyon szuper volt az egész. Aztán amikor letelt a félév, elbúcsúztunk, és utána e-mailen tartottuk a kapcsolatot. Néhány évvel később a párommal abban a városban kirándultunk, ahol ő is lakik, és meglátogattuk. Kedves volt velünk, de a jó pár év, ami eltelt közben, érződött a találkozásunkkor. Az emlék nagyon szép, van pár fényképem is róla, és nagyon örülök, hogy együtt tölthettük ilyen módot azt a pár hónapot.

Az emberek nagy része azt állítja, nem lehet egyszerre két embert szerelemmel szeretni. Nem vagyok benne biztos, hogy igazuk van, de nincs kizárva.

A "kettőt egyszerre szeretni" téma kapcsán nekem elsősorban a fiaim jutnak eszembe, akiket nagyon szeretek. Persze nem szerelemmel :), ez egyértelműen anyai szeretet, amiről tudjuk, hogy nem csak egy, hanem kettő, négy, tizenkettő gyerek iránt is érezhető egyszerre. Az igaz, hogy hiába mondja bárki, hogy "egyformán szeretem őket", ez nem lehet igaz. Az intenzitás lehet egyforma (nagyjából), de a mód nem. A két gyerek teljesen más, a körülmények is mások, ahogy a világra jöttek, ahogy vártam őket és a többi, tehát nem ugyanúgy szeretem őket. A nagy első volt, nagyon vártuk, problémamentes terhesség után aznap született, amikorra én vártam, igaz, császárral. Kezdők voltunk az apjával, biztosan követtünk el egy csomó hibát, de imádjuk. A kicsi problémás terhesség után korábban jött a világra, viszont természetes szüléssel pár perc alatt, ami nekem óriási élmény volt. Volt persze részünk aggódásban is, de szerencsére hamar túlvoltunk a nehezén és látszik, hogy a két gyerek teljesen különböző. A kicsihez talán jobban ragaszkodom a születési körülmények miatt, de nem mondanám, hogy jobban szeretem. Másképp, az igaz. De egyikről sem tudnék lemondani.

A szerelem teljesen más téma. Eleve ott van az, hogy a szerelemről igenis le tudnék mondani. Pontosabban egy pasiról könnyebben le tudnék mondani, mint a gyermekeimről, ez természetes. A szerelem teljesen más típusú érzés, mint az anyai érzés. Lehet, hogy átemenetileg intenzívebbnek tűnik, de szerintem nem lehet nagyobb, mint amit a fiaim iránt érzek. Ezért aztán azt gondolom, simán előfordulhat, hogy szerelem-félét érzek egyszerre két pasi iránt. Mondjuk ez nem fordult elő, mióta gyerekeim vannak :), azóta a pasik max. vonzanak, de nem érzek szerelmet. Szeretetet igen, a vonzalommal nálam általában együtt jár ez is, nemcsak a testem vonzódik, hanem a lelkem, a szívem is. De olyan intenzív, lángoló szerelmet már nagyon régen nem éreztem, amit pl. a férjem iránt eleinte. Most már vele szemben sem a lángoló szerelem van, hanem nagy-nagy szeretet, vonzalom, teljes mértékű elfogadás és egyebek. (Nem állítom, hogy tökéletes a kapcsolat, de jól megalapozott ahhoz, hogy még nagyon sokáig tartson.)

Szóval a pasik iránt továbbra is vonzódom, és ha én valaki iránt vonzódom, akkor azért szeretem is valamennyire. Ergó egyszerre kettőt is szeretek, a férjemet és egy másik pasit. Csak épp nem biztos, hogy a másik pasi iránt érzem szeretet/szerelem/vonzódás valaha is beteljesül. Jellemzőbb, hogy egy-két hét alatt lecsökken az intenzitás beteljesülés nélkül, és akkor még jobban szeretem utána a férjemet. Hát így megy ez nálam.