Nem vagyok féltékeny típus. Nem kutakodom, nem vizsgálódom. Eszembe sem jut a másik leveleit, sms-eit megnézni. Még a telefonját sem mindig veszem fel, ha itt hagyja, mert nem engem keresnek. Nem láttam még jelét annak, hogy megcsalna, de nem is kerestem. Ha mégis megteszi, jobb, ha nem tudom. Amiről nem tudunk, az nem fáj.

Nem tudom megérteni, hogy lehet valaki nagyon féltékeny. A kicsi féltékenységet még megértem, de a túlzásba vitt féltékenységet nem. Amikor valaki tönkreteszi a másikat és persze az egész párkapcsolatot a féltékenység miatt. Ez egyszerűen nem tudom elfogadni.

Van egy pár a környezetünkben, mindkét fél féltékeny. A férj kevésbé, a feleség nagyon. Ő is tudja magáról, hogy az. Néha bebeszél magának hülyeségeket, és akkor nem lehet róla lebeszélni. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, ha magában tartaná. De nem tartja. Nem értem, hogy ha valaki tudja magáról, hogy féltékeny, akkor miért nem fogja be a száját és hallgat? Azt mondja nekem, hogy fél, hogy otthagyja őt a férje. Majd pár óra múlva nekiesik, hogy miért, kivel, hol, mikor - teljesen alaptalanul, de vádaskodik. És egyszer csak azon fogja kapni magát, hogy a férje tényleg otthagyja, mert nem bírja elviselni az állandó vádaskodást. Kinek jó ez? Szerintem egyiküknek sem. 

Nem értem, miért kell ezt csinálni.