A Kedves undok volt. Én meg elsodródtam egy találkozásra a barátjával. És ott szembesültem a dilemmával: mi kell nekem pontosan? A Kedves, aki elsősorban a testemnek kell, de azért a lelkemnek is jól esik, vagy a Barát, aki a lelkemnek nagyon jót tenne, és nem mellesleg a testemnek sem ártana. Kell-e nekem választanom közülük? Az én erkölcseimnek már úgyis mindegy, a házasságomnak is, úgy tűnik, tehát jelenleg csak ezt a dilemmát kell feloldani. K(edves) nem tudja, hogy találkoztam B(arát)-vel, B. viszont tudja, mi van K. és közöttem. Azt mondta, zavarja ugyan, de túl tud rajta lépni. Most légy okos, Domokos.

Még soha nem volt ilyen férfi az életemben, aki ennyire oda volt minden porcikámért. A Kedves minden mozdulata, minden szava arról szól, hogy én pont így tetszem neki. Még a hasamat is szereti :). Azt mondja, nincs elég keze, hogy mindent megfogjon rajtam, amit szeretne. Ha elmegy mellettem, átölel, megcsókol vagy megsimogat, anélkül nem megy tovább. Ha rámnéz, mosolyog a szeme. És az enyém is, mert örülök, hogy van nekem. 

Nem tudom, hova tegyem a Kedves barátját. Az is megfordult a fejemben, hogy csak tesztelnek, mit reagálok. De szeretném, hogy ne így legyen, ez nem lenne jó játék. Mindenesetre tegnap is beszélgettem ezzel a baráttal és ma is. Tudja, hogy mi a helyzet, és érzi, hogy nem sok esélye van nálam, de azért szeretne velem találkozni. Hogy én mit szeretnék, azt nem tudom pontosan. Mert úgy érzem, lehetnénk barátok, de ő mást akar. Én viszont nem szeretnék tőle mást. Akkor viszont nem kéne abban a hitben ringatni, hogy lehet más is. Tehát nem kéne találkozni sem. Fogalmam sincs, mi lesz, mi legyen. Valahogy majd megoldom, vagy hagyom magam sodorni az árral, és megoldódik magától.

Úgy tűnik, a Kedves fontosabb, mint gondoltam.

Meglátogattam J.-t (már hónapokkal ezelőtt beterveztem), és azt hittem, minden olyan lesz, mint régen. De nem volt olyan. Először is nem akartam beszélni neki a Kedvesről, mert nem akartam bántani vele, pedig ő minden pasimról tud. De látta rajtam, hogy valamit titkolok, kiszedte belőlem. Azt mondta, nincs gond.

Első nap jó volt vele, úgy beszélgettünk, mint régen, és bár nem szeretkeztünk, de mindketten elégedetten mentünk aludni. Másnap valami történt. Azt mondta, látja a szememen, hogy nem akarok vele szeretkezni. Én azt hittem, akarok, de nem jött össze. Utána nagyon rosszul éreztem magam és sokat gondolkodtam, mi lehet a baj. Aztán rájöttem. Én J.-vel nem tudok "dugni", én vele szeretkezni szoktam. De most nem megy a szeretkezés és így a dugás sem. Más pasikkal tudok csak szexelni érzelmek nélkül, az belefér a Kedves mellett, de J. fontosabb annál, hogy vele is csak szex legyen érzelemmentesen. Érzelmekkel viszont a Kedves miatt nem fér bele. Most ezt neki is el kell valahogy mondanom, mert a barátságát nem akarom elveszíteni.

És nem vagyok szerelmes. Ezt a Kedves is tudja rólam. És úgy tűnik, hogy bármennyire is féltékeny (szerintem csak egy kicsit), ezt elfogadja. Azt is tudja, hogy a parlagon heverő föld azé, aki megműveli. Neki most hetekig nem nagyon van ideje rám, a munkájában most van a főszezon. Nem kérdez semmit, de biztosan tudja, hogy nekem nehéz várnom rá. Az utóbbi egy-két hétben nagyon megnőtt az „étvágyam”, és sajnos ő nem elérhető, hogy „jól lakasson”. Ha lennének erkölcseim (ahogy nincsenek, legalábbis sokan biztosan ezt gondolják rólam), akkor „hűséges” lennék, de ez már eleve egy nagy hülyeség, hiszen ha hűséges lennék, a Kedves nem lenne az életem része. Milyen dolog már azon aggódni, hogy „megcsalhatom-e a szeretőmet”. Nem tudom, mi történt velem, de teljesen megbolondultam. Egy csóktól be tudok indulni, már attól a gondolattól felizgulok, hogy hozzám érhet egy jóképű pasi. Ha meg úgy adódik, hogy hozzám is ér, végképp kivetkőzöm magamból. Az elmúlt egy hét történései alapján tuti, hogy nem kerülök a mennyországba (ha van olyan), sőt szerintem még a purgatóriumra sem kapok esélyt. De egyszer élünk, nem? Ésszel csinálom, és jól esik. Az vesse rám az első követ, aki soha nem követett el „bűnt”. (De számomra ez is kérdés, mit tekintünk egyáltalán bűnnek?)

A napokban nem nagyon leszek itthon, ez néhány dolgot megnehezít. Ezek az utazások már régen be voltak tervezve, még jóval a Kedves előtt, és most az egyébként sem túl intenzív kommunikációt meg fogja ez akasztani. De majd megoldjuk. Legalább még jobban fogunk hiányozni egymásnak ahhoz, hogy nagyon akarjunk találkozni :).

Ahogy mondtam, a hullámvasút aljáról fel lehet jönni, csak kell egy kis idő. Igaz, hogy nem találkoztunk majdnem egy hete, de sikerült tisztázni a félreértéseket, és sikerült pár percet beszélni is. Ehhez nem ártott az, hogy tegnap összefutottam a barátjával, aki természetesen beszámolt neki a beszélgetésünkről, és ezek után felhívott a Kedves azzal, hogy "hallom, megcsaltál" :). Annyira édes volt, ahogy kérdezősködött, mondta, hogy nem féltékeny, de minden szavából és a hangjából is az derült ki, hogy de bizony egy kicsit az.

Jövő héten össze tudnánk hozni egy kis kiruccanást vidékre, mondtam neki, azt mondta, végiggondolja, ha sikerül megoldania, akkor mehetünk. Jaj, nagyon jó lenne.

Na ez az, amiből elegem van. A hullámvasút. Hogy az egyik pillanatban úgy érzem, minden oké, a következőben meg úgy érzem, semmi sincs rendben. Jön egy kérdés, és én teljes letargiába esek, mert nem tudok válaszolni. Vagy nem veszi fel a telefont, és elkezdek mindenféle hülye dolgokat kitalálni. Pedig valószínűleg minden oké, csak hát pasi a lelkem, egy egyszerű pasi, aki nem érzi, hogy nekem arra van szükségem, hogy tudjak vele kommunikálni, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Ő meg szerintem úgy érzi, hogy minden oké, elmondta párszor, hogy odavan értem, ennyi elég is lesz. Nem akarok túl sok sem lenni, de ennyi pont nem elég, egy kicsit több beszélgetés nem ártana. De most távol vagyunk egymástól, így még ebédszünet sincs, 250 km távolságból azt kicsit bonyolult lenne megoldani. Tudom, hogy holnap vagy holnapután találkozunk, most mégis a hullámvasút alján vagyok és jó lenne innen kimászni sürgősen, mert jobban szeretem magam mosolygósan. Úgy, ahogy hétfőn voltam, amikor azt mondta a kolléganőm: "te ragyogsz". Ragyogni akarok újra. Folyamatosan. És ez főleg rajtam múlik, nem a Kedvesen.