Sajnos időnként előtörnek emlékek a múltból, olyanok, amelyeket szívem szerint kitörölnék teljes mértékben, de tudom, hogy nem lehet. Persze nem jó emlékekről van szó, és ha jobban belegondolok, azért nem jók, mert hagytam, hogy megtörténjenek. Ki kell mondjam: hülye voltam. Nem akartam meglátni a nyilvánvalót. Ha már a legelején hajlandó vagyok észrevenni, valószínűleg nem történik annyi szarság. Persze, tudom, mindennek oka van, nyilván ezeknek azért kellett megtörténni, hogy tanuljak belőlük. És azt hiszem, ezt el is érték, csak az a baj, hogy ha eszembe jutnak, még mindig fáj. Nagyon. 

Amikor nem jutnak eszembe, akkor nagyon pozitívan tudok gondolkodni, és szerencsére az időm nagy részében ez igaz rám. Mind pl. ma is, amikor eszembe jutott a megoldás a lakás-problémára. Már csak meg kell valósítani. Tudom, hogy működnie kell. Még az idén enyém lesz a lakás. Igen, így, kijelentő módban. Mert így vonzom be a pozitív történéseket :). 

Lehet, hogy nekem van üldözési mániám (bár nem hiszem, inkább tapasztalatból beszélek), de van egy olyan érzésem, hogy valaki (lehet, hogy az ex-kedvesem?) tesztelni akart. 

Kaptam néhány kedves, udvarlós üzenetet egy site-on, amikre kedvesen, időnként évődve válaszoltam. Kedves volt a srác, de túl fiatalnak láttam, és egyébként is úgy láttam, nem olyanfajta kapcsolatot szeretne, amilyet én. Így aztán nem vettem túl komolyan. Amikor megadta az e-mail címét, arra egyáltalán nem reagáltam. Most néhány nappal később eszembe jutott, hogy annyit azért írni kéne neki, hogy bocsi, de nem. De nem találtam meg az üzenetet. Kicsit körülnéztem, és azt láttam, hogy teljesen törölte a profilt. Nagyon furcsa ez így. Remélem, tévedek. 

Valahogy megéreztem, hogy az előre megbeszélt randit le fogja mondani. Oké, nem lemondta, hanem arrébb akarta tenni egy másik időpontra, de tudta, hogy akkor nekem már más programom van, tehát ez gyakorlatilag lemondás. Én meg nem bántam. Tudom, úgy tűnik, nem akarok szembesülni a problémával, és az egyszerűbb utat választom, de már tényleg belefáradtam ebbe a játékba. Úgyhogy miután hazamentem, este szépen megírtam neki a véleményemet, majd letiltottam a különböző üzenetküldő programokon. Telefonon egyelőre nem, így ha nagyon akarna, el tudna érni. Meg e-mailt is tud írni. Most valószínűleg mérgelődik, hogy ez a nő mit tett vele, de szerintem csak az fáj neki, hogy én mondtam ki az utolsó szót. Egy ideig most biztosan békén hagy. Aztán ha továbbra is kellek neki, megoldja a kapcsolat felvételt, de akkor én minden más csatornát is el fogok zárni. Nem akarom, hogy újra felzaklasson. Nehezen tudok kikerülni a hatása alól, de tudom, hogy nem szabad kapcsolatban maradnom vele, mert túl sok szenvedést okoz, és nem tudok épülni abból a kapcsolatból. Arra meg semmi szükségem, hogy elveszítsem a jókedvem, az optimizmusomat, és eszköznek érezzem magam egy pasi kezében. Nem vagyok eszköz. Nő vagyok, akinek igényei vannak. És ha ő nem tudja ezeket kielégíteni, akkor én sem tudom az ő igényeit kielégíteni. Ez ennyire egyszerű. Ha mérgelődik, az ő baja. Korábban kellett volna gondolkodni. Most már késő.