Úgy tűnik, eljutottunk a másik történet végéhez is, bár lehet, hogy lesz még egy-két kör, de a lényeget már el tudom mesélni.
Tehát adott egy angol úriember, aki özvegy (természetesen), van egy gyereke (természetesen) és nagyon tetszem neki (természetesen). Elkezdtünk ismerkedni, küldött képeket, nagyon helyesek mindketten, és még webcamerája is van, de hiába kapcsolja be, valami nem stimmel, ő lát engem, én nem látom őt. (Nahát, pedig múlt héten még működött... nem is értem.)
Apuci Afrikában él (fehér ember létére), öreg, beteg, ő az egyetlen gyermek. Apuci persze nagyon gazdag. Egyszercsak jön a telefon apucitól, majd az ügyvédjétől, végül az orvosától is, hogy elég komoly a baj, menni kéne Afrikába. El is megy, majd onnan jelentkezik, beszélgetünk tovább. Kérem, hogy küldjön közös képet apucival (ekkor már gyanús dolgokat fedeztem fel), megígéri, hogy másnap megy a kórházba és készít. Másnap reggel (sose hinnétek el) meghalt apuci. Most mi lesz? Természetesen semmi gond, apucit nemsokára eltemetik, pici fia hozzájut az örökséghez, és jön engem meglátogatni. Ekkor már nem hittem neki, de vártam, hogy mi jön ki ebből az egészből, tovább játszottam.
Találkozó a családdal, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz (mit nekik jog...), gazdag apucinak gazdag temetés jár. Pici fia addig nem kapja meg az örökséget, amíg apucit el nem temetik. A temetés felér egy nagyobb lagzival, 80.000 dollárba kerül (??? mi került 19 millió Ft-ba egy temetésen?). Neki van 40.000 dollárja, a többit elő kell teremteni. A számlához nem fér hozzá, a család nem ad kölcsön. (???) Mielőtt eljutottunk volna az ominózus kérésig, előre vetítettem a sanyarú jövőt: milyen kár, hogy nem tudok neki segíteni, mivel nekem nincs semmi pénzem. Erre besértődik, hogy nem is akarok segíteni. Egy kicsit lelassultak így az események, mert persze nem mert kérni, játszottuk tovább a nagy szerelmet. Igaz, megvádoltam vele, hogy csak a pénzre hajt, és nem is az van a képek mögött, akinek mondja magát. Újabb képeket küldött. Mondtam, menjen internet kávézóba, hogy láthassam webcamerán. Nem talált nyitva kávézót (nahát). Kértem, küldjön egy képet egy helyi friss lappal a kezében. Azóta is várom. Persze sértődötten mondogatja, hogy ő őszinte, és miért nem hiszek neki. Elküldött egy újabb képet, amin felfedeztem, hogy ugyanazon a teraszon készült, mint egy másik kép két héttel ezelőtt még Angliában. Ezt el is mondtam neki, a válasz: apucinak ugyanolyan terasza van a házán, mint neki. Aha, én meg hülye vagyok. Azt már nem is mondtam, hogy a pohár is ugyanolyan a kezében, ez még akár véletlen is lehet, de én már nem hiszek a véletlenekben.
Már épp kezdtem unni ezt az egész játékot, de csak meg akartam várni, mi sül ki belőle, miért játssza még mindig a hős szerelmest, amikor tudja, hogy nem kap pénzt. Hát ma reggel kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy már csak 1000 dollár hiányzik a temetés költségeihez. Adjak neki kölcsön, 28-ig megadja, a temetés 1-jén lesz. (Ezt hogy? Arról volt szó, a temetés előtt nem fér hozzá a pénzhez. De erre már nem is reagáltam.) Mondtam, hogy nekem nincs 1000 dollárom. Nem érti. Újra mondom, ez majdnem a havi fizetésem, miből lenne felesleg? De ő visszaadja. De nem érted, hogy nincs? Erre a hónapra már csak 200 dollárom van, hogy etessem a gyerekeimet. Még mindig nem érti. Aztán támad, hogy miért bánok így vele. Ő tudja, hogy jó ember vagyok. Erre megírtam neki, hogy igen, jó ember vagyok és eszem is van, és felelősséggel tartozom a gyerekeimért. Miért mondom ezt? Ő utálja, ha így beszélek. Majd ő bebizonyítja, hogy nincs igazam, és nem minden férfi egyforma. Mondtam, hogy tudom. Most itt tartunk. Azt hiszem, nem fog újra írni. Nem vagyok benne biztos, mert lehet, hogy még majd bepróbálkozik, hátha mégis összejön a dolog, de szerintem válaszolni sem fogok neki. Nincs miről beszélnünk.
Kedves Univerzum! Elég volt a csalókból. Most már csak normális pasikat küldj, légy szíves. Köszi!
