Pénteken nap közben volt félreértésünk, ami most kivételesen nem az én angol tudásomból (illetve annak hiányosságaiból) adódott, hanem abból, hogy nem volt túl jó kedve, és figyelmetlenül olvasott. Aztán letisztáztuk a félreértést, ami neki nem volt elég, fel is hívott, hogy még egyszer megbeszéljük. Aztán azt mondta: "szeretlek". Igen, én is, azt hiszem, belezúgtam :).

Az üzenetváltások után autóba ült és elindult haza, ahova most egyáltalán nem volt kedve menni. Másnap reggel jelentkezett nagyjából fél útról és mondta, hogy pihen egyet, nem megy tovább, csak ma reggel. Este küldött két olyan képet, amitől megint csak ellágyultam, mert annyira ő van rajta és annyira szerethetően, hogy legszívesebben utánarepültem volna. Na persze ő is örült az általam küldött képeknek :). Ma reggel tovább utazott, szerintem estére hazaér. Nagyjából két hétig lesz otthon, talán hamarabb tud jönni, de ez nem biztos. Itthon hagyta rám az üzletet, lesz mit intéznem, de közben persze ott a munkám és a gyerekek is, akiknek őszi szünet lesz a héten. De megoldom persze :). És állandó kapcsolatban leszünk, így ki fogom bírni. Remélem, hogy időben jön, mert november közepén én utazom el egy hétre, előtte azért jó lenne néhányszor találkozni.

De mit csináljak, ha semmi nem változik? Továbbra is hallok olyan mondatokat, amelyektől majdnem leesek az ágyról/székről (pl.: "hozzám jössz feleségül?", meg "együtt élünk, megosztjuk az életünket", meg amikor anyámról úgy beszél, mint leendő anyósról), és amiket sokszor fel sem fogok, nem hogy még elhiggyem. Pedig el kéne :). Az összes nehézség, ami van, abból adódik, hogy ebben a szerencsétlen országban minden olyan bonyolult és mindenki mások dolgaival foglalkozik, ahelyett, hogy a sajátjával törődne. Mindketten nagyon szeretjük Magyarországot, de amikor látom, milyen nehézségekkel szembesül rendszeresen, akkor én is elcsodálkozom, hogy miért is akar ide jönni? De mint tudjuk, erre a kérdésre a válasz: miattam.

Azért érzem néha még mindig hihetetlennek ezt a dolgot, mert nagyon érdekesen alakult.

Augusztus első felében kezdődött, egyszer beszélgettünk a neten, két nap múlva találkoztunk és együtt töltöttünk két éjszakát. Közben volt vitánk és veszekedésünk is :). Rögtön az elején. Aztán másfél hétig nem igazán tudtunk egymásról, csak néha váltottunk üzenetet, azt sem mondta, éppen hol van. Azt hittem, nem is érdeklem. Majd egy péntek este írt, hogy vagyok. Írtam, magányosan. Akkor ő meglátogat. Jó, gyere. Ott töltötte nálam az éjszakát, életem egyik legszebb éjszakája volt, nem tudom megmagyarázni, miért, hiszen semmi extra nem történt, de nagyon "egyben volt". Másnap vártam, hogy jelentkezzen, hogy megbeszéljük az estét, közben más programom is lett volna. Nem jelentkezett, én indultam a másik programra, aztán mégis írt, és gyakorlatilag tisztességesen átvert. De nem voltam megsértődve, meg is mondtam neki, hogy nagyon szépen csinálta, megérdemeltem. Valószínűleg nem ezt a reakciót várta, mert akkor egy-két napig nagyon csúnya dolgokat vagdostunk egymás fejéhez.

Néhány nap múlva jelentkezett, hogy próbáljunk meg barátok maradni. Oké, részemről semmi akadálya. Néha beszéltünk, de tényleg csak mint barátok. Aztán jött az a bizonyos üzenet az együtt élésről. Én majdnem leestem az ágyról, amikor olvastam. Majd néhány kérdés, én elkezdtem neki segíteni elintézni dolgokat, ő meg azt mondta, csak bennem bízhat. Akkor mondta, hogy ő ideköltözik. Pár nap múlva tudtunk találkozni, amikor semmi mást nem kérdezett, csak annyit: "csak én leszek neked?". És teljesen természetes volt, hogy igen, csak ő lesz nekem, senki más. Akkor már együtt kerestünk lakást.

Hazament és jött a várakozás, amit néhány hétig bírtam, de utána kimentem hozzá. Hát így alakult a dolog. Volt itt minden, veszekedés, dráma, egymás szapulása, összebújás és egyebek. Két hónap alatt annyi minden történt velük, mint egy házasságban egy-két év alatt sem :). A kommunikáción még lehet alakítani, a kétnyelvűség nem mindig segít, de egyre ritkábban fordul elő, hogy valamit félreértek. És most már tanulni akar magyarul.

Én eddig azzal a megnyugató tudattal éltem, hogy ha már itt indít üzletet, akkor itt akart barátnőt is és belém botlott.

Ehhez képest tegnap kiderült, hogy nem így van ám. Ő már mindent le akart zárni itt Magyarországon, amikor belém botlott, és mivel a helyzetem miatt (állás, gyerekek, férj) úgy gondolta, én nem tudok hozzá költözni, ezért jött ide és indított egy új üzletet. Hú bameg, ez ijesztő. Éreztem én, hogy ezerrel segítenem kell mindenben, amiben tudok, hát ez most kétezerrel segítésbe megy át. Jajj.

Sokszor csak ülök és nézek ki a fejemből, és még mindig nem hiszem el, hogy van valaki, akinek így kellek, ahogy vagyok és pont én kellek és nagyon. És most már jelét is adja az érzéseinek, egyre inkább kinyílik. És én is, most már merem vállalni az érzéseimet. Olyan jó, hogy van és hogy itt van.