Tegnap telefonált a prof és célzott rá, hogy ideje lenne már találkoznunk. Aztán e-mailt kaptam B.D.-től, aki célzott rá, hogy meglátogathatnám végre. Igazából nem is célzott, konkrétan meghívott.

Jól esik az érdeklődésük, de jelenlegi lelki állapotomban még azt sem igen tudom eldönteni, hogy akarok-e kávét inni, nemhogy azt, hogy akarok-e velük lenni. És nem velük van a baj. Velem. Ott belül. Tegnap óta letargiában vagyok, pedig semmi konkrét oka nincs.

Amikor a barátnőmnek meséltem, hogy A.E.-vel beszélgetek, és elég ha csak a mosolyát nézem, és rohanni akarok hozzá, azt mondta: "a könnyebbik utat választod. Ő messze van, elérhetetlen, ezért vágysz rá.". Ebben lehet valami. Abban semmi kockázat nincs, ha én A.E. iránt vágyakozom, úgyis tudom, hogy nem jön, nem kell döntéseket hozni vele kapcsolatban. Én általában határozott vagyok és döntésképes, de mostanában mintha ez nem lenne annyira igaz, különösen nem lelki és szívügyekben.

Meg kell hagyni, nincs itt nagy tolongás az olvasók között, de mitől is lenne, amikor semmilyen zaftos téma nem fordul elő mostanában? Tiszta jó kislány lettem, én magam sem értem, hogy történt :). Nem mondhatnám, hogy nem adódik lehetőség, mert ha igazán szeretném, az adódna, de úgy látszik, most annyira nem szeretném. Vagy nem azzal szeretném, akivel adódik. Kicsit vitatkozom saját magammal (meg a barátnőmmel, akivel persze megbeszélem ezeket a dolgokat), hogy mi az, ami most igazán kell nekem? Én ma arra jutottam, hogy nem egy pasi, de a barátnőm szerint ez nem igaz. Szerinte igenis kell nekem egy pasi, csak nem akarom bevallani magamnak sem. Hát nem tudom, lehet, hogy igaza van. Előbb-utóbb majd csak kiderül.