Kicsit nehezen megy ma a munka. Talán a meleg, talán a hétvége, talán az eheti kissé kaotikus családi élet teszi, nem tudom. Szeretném már, ha vége lenne a napnak, de igazából azt sem tudom pontosan, mit szeretnék. Egy biztos: nagyon nehezen végzem most a dolgomat, pedig van mit. Az is lehet, hogy pont az a baj, hogy sok kisebb munka van most, és én az ilyen elaprózodottságot nem igazán kedvelem. De majd túl leszek ezen is, és egyszer csak vége lesz ennek a napnak is. A holnapi meg egy jó nap lesz, barátokkal, shoppingolással, egyebekkel.

Nagyjából ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem ma reggel B.D. arra a kevés időre, amíg nem látjuk egymást (azt hiszem, hamarosan megjelenik itt a folyosón, de nyilván nem jöhettünk együtt).

Szokásunkhoz híven egy üveg bor melletti beszélgetéssel kezdődött. Mivel már elég régen nem találkoztunk (bent a munkahelyen is csak futólag), elég sok ideig beszélgettünk, ami nagyon kellett már mindkettőnknek. Aztán persze eljött az az idő, amikor rátértünk a "lényegre", és kicsit (nagyon) közelebbi kapcsolatba kerültünk. És igen, tényleg jó volt :).

Aztán további beszélgetés után elalvás előtt még kapott tőlem egy kis altatót, ami ellen egyáltalán nem tiltakozott :).

Pénteken munka után jutott eszembe, hogy mintha nem is láttam volna K.P.-t online, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen nap közben sem hiányzott, meg előtte nap tudtommal szabadságon volt, tehát elképzelhető, hogy pénteken is. Aztán tegnap este a telefonomon beléptem a csevegő programba (már hetek óta nem használtam), és akkor láttam, hogy nincs a neve a listában. Most reggel megnéztem a gépen is, és itt sincs. Azaz levett a listájáról. Ez persze önmagában nem jelent sokat, ilyen már máskor is előfordult véletlenül, de azt hiszem, ez most nem véletlen.

A múlt héten egyébként egyszer beszélgettünk, és egy-két olyan dolog derült ki, ami valószínűleg fél évvel ezelőtt rettenetesen fájt volna. Most inkább csak megjegyeztem magamban, hogy "ez nem volt szép tőled", de neki nem mondtam semmit, és nem is nagyon aggódtam miatta, hogy szenvedni fogok tőle.

Nem mondom, hogy egyáltalán nem zavar, mert az nem lenne igaz. Igenis zavar, ahogy mindenkit zavar, ha azt veszi észre, nem kell a kiszemelt pasinek (nőnek - ki-ki ossza be magának). De mivel az utóbbi hónapokban fokozatosan jöttem rá, hogy nekem nála már nincs esélyem, a megbizonyosodás annyira nem ért váratlanul és nem ért fájdalmasan. Ha eszembe jut, kicsit fáj a szívem, hogy csak ennyi volt. De aztán hamar fordulok a jövő felé, ahol úgy érzem, nagyon szép dolgok várnak még rám (pasiügyben és más ügyben is). Teszek majd róla, hogy jól érezzem magam :).