Vezetés közben szoktam mindig a pasikon gondolkodni (kell nekem annyit autóban ülni...), és ilyenkor végiggondolom, mi történt, miért történt, mit érzek, ő(k) mit érezhet(nek), mi várható, hasonló dolgok. Aztán sokszor leülök a gép elé és megírom ide, min gondolkodtam.

Ma pl. a Moszkva tér (tudom, már rég nem úgy hívják, de akkor is az marad és kész) környékén jártam, és ugyanúgy, ahogy máskor is, eszembe jutott az első csók K.P.-val, és megint beleborzongtam a gondolatba (mostanában gyakran járok a Moszkva téren...). Érdekes, hogy K.P.-val akkor kezdődött igazán ez az elhidegülés, amikor egyszer a férjemmel találkozott. Én nem voltam ott, és az infók persze elég féloldalasak voltak, mert a férjemnek fogalma sem volt arról, hogy K.P. számomra nem csak egy apuka az oviból, viszont K.P. tudta, hogy az a pasi a férjem. Nem tudom, mi játszódhatott le akkor a fejében, mert nem beszélgettek, de elképzelhető, hogy a lelkiismeretfurdalása, amit a felesége megcsalása miatt érez, még erősebb lett, arra gondolva, hogy "itt ez a pasi, akit velem csalnak meg". Nem tudom, így van-e, de szerintem azóta lett a kapcsolattartásunk sokkal darabosabb. Amit egyébként én nem igazán bánok, mert mostanában sokszor felbosszantott a negatív hozzáállásával, viszont még mindig vágyom rá. Ha néha összefutunk a vonaton és együtt metrózunk, mindig eszembe jut, hogy legszívesebben letámadnám. Az agyam és a testem harcának tipikus esete :).

Eszembe jutott persze Attila is, aki nagyon szimpatikus srác, és szeretnék vele személyesen is megismerkedni, minél hamarabb. Vele amúgy hétvégén is tudom tartani a kapcsolatot, és ez jó, még ha csak egy-egy rövidebb üzenetet váltunk, akkor is.

Szeretek adni, magamból is, sokat. Érzelmeket, tanácsokat, segítséget, bármit, amire úgy gondolom, a másiknak - aki fontos nekem valamiért - szüksége van. De hajlamos vagyok néha túl sok lenni. Én magam is érzem, hogy nem kéne túlzásokba esni, csak nehéz magam visszafogni. Főleg, ha van időm, akkor nem figyelek arra, hogy ne legyek too much. Pedig ezzel el lehet veszíteni embereket, tisztában vagyok vele. Én sem szeretem, ha valaki túlságosan "nyomul", mégis beleesem néha ebbe a hibába én magam is. De jobban oda kell figyelnem, hiszen akár barátokat is elveszíthetek, ha nem vigyázok.

Az utóbbi időben nagyon döglődik a kapcsolatom K.P.-vel, olyan szinten, hogy szinte egész nap nem is beszélünk, vagy csak nagyon sablonos, közömbös dolgokat. Nem is igen találkozunk, mert nem megyünk ugyanazzal a vonattal reggel, délután szintén nem, nem is akarom megvárni, de olyan is van, hogy én megyek haza később. Valamelyik reggel kicsit kiakadtam, amikor leszálltam a vonatról, amin ő is fenn volt, de én erről nem tudtam, csak akkor, amikor elhúzott mellettem az állomáson. És biztos vagyok benne, hogy észrevett, meg azt is tudta, hogy ott vagyok a vonaton, mivel ő ért később a parkolóba, és látnia kellett az autómat, hiszen szinte mellette állt meg. Ennek ellenére úgy csinált, mintha észre sem vett volna. Én nem szóltam, sem akkor, sem később. Ma sem én köszöntem rá online, hanem ő rám, de semmitmondó mondataink vannak. Ami nem megy, nem kell erőltetni. Kicsit furcsa, mert még nincs egy éve, hogy egyáltalán észrevettük egymást, elég hamar kihűlt, de úgy gondolom, nem én tehetek róla. Sokkal több lehetőség volt ebben a kapcsolatban, mint amennyit kihasználtunk, de ha ennyi jutott, ennyivel kell megelégedni.

Közben viszont felbukkant egy újabb "lehetőség", Attila. Még csak virtuális kapcsolatról van szó, sok-sok üzenettel (három nap alatt nagyjából 60). Fiatalabb nálam néhány évvel, de ez egyikünket sem zavarja. Jókat beszélgetünk, mindenféléről, és szépen lassan alakulgat a dolog. Mivel messze lakik, ez az egész sokáig csak virtuális lehet, meglátjuk, lesz-e belőle IRL is majd hónapok múlva. Egyelőre jól alakul :).

Ma este megint egyedül leszek. Igaz, nem egészen, mert a gyerekek ott lesznek, de akkor is. Terveim szerint ma nem aludtam volna otthon, de nem jött össze :(, ráadásnak jött az, hogy a férjem viszont tényleg nem alszik otthon. Hát nem fogom szeretni a mai estét, úgy érzem.

Update: a gyerekeim sem aludtak itthon. Ennél jobb alkalom nem lett volna... de ember tervez, más meg végez :(.