Érzelmek

 2012.05.26. 21:34

Furcsa ez az egész mostanában, ami bennem zajlik. Összehasonlítva a bő fél évvel ezelőtti énemet a maival, teljesen máshogy viselkedem a férfiakkal kapcsolatosan. És ez azért van így, mert akkor K.P. érzelmileg fontosabb volt nekem, mint most B.D. De ez a helyzet valahogy jobb, sokkal kezelhetőbb. De van benne egy adag kockázat is, mivel most több potenciális "jelölt" is érdekel, és kicsit félek, hogy besokallok saját magamtól.

Ebédszünet

 2012.05.24. 20:23

Ma kávéztam egyet E.Sz-vel. Már a múltkor sem voltam biztos benne, hogy mit is akar tulajdonképpen, van-e bármilyen célja, vagy csak szimplán szeret velem beszélgetni. A kép ma sem tisztult. Voltak egyértelmű és kétértelmű megjegyzései is. Célzott arra, hogy lesz majd legközelebb is, meg majd egyszer, ha több ideje lesz, akkor hosszabb beszélgetésünk is. Kiderült, hogy elgondolkodott azon is, lehet-e ebből több, kvázi folytatása a kapcsolatunknak, hiszen sok-sok évvel ezelőtt mi nem jutottunk túl messzire egymással, de hogy miért, az nem derült ki akkor sem, és azóta sem. Mondtam neki, hogy nekem nem kell azon gondolkodnom, meddig juthatnánk mi együtt, az ő álláspontját viszont nem ismerem, azon neki kell gondolkodnia. Meglátjuk, előbb-utóbb mindenre fény derül.

Egy biztos, jól érzem magam vele, és ő is velem, tetszünk egymásnak, nem véletlen volt az a rövid kapcsolat szinte még gyerekként. De ezen kívül semmi más nem biztos.

Féltékeny?

 2012.05.23. 19:18

Tegnap, amikor elbúcsúztam K.P.-től, annyit mondtam, hogy mennem kell, dolgom van. Nyilván nem kötöttem az orrára, hogy B.D.-hez tartok. Erre ma délután, amikor találkoztunk, szinte számon kérte, hogy milyen dolgom volt nekem :). Vicces volt, komolyan. Láttam rajta, hogy tényleg kíváncsi lenne, hogy merre jártam, kivel voltam, de tudja, hogy igazából nem sok köze van hozzá. Lehet, hogy még mindig jelentek számára valamit?

Pasizós hét

 2012.05.23. 08:11

Ezen a héten pasizni akarok :). Na nem kell ám rosszra gondolni (egyébként is mi ebben a rossz?), csak találkozni és beszélgetni szeretnék egy-két kedves pasival.

Hétfő: beszélgetés utazás közben K.P.-vel.

Kedd: beszélgetés B.D.-vel a lakásán (ne részletezzük, mi lett a vége, a lényeg: mindketten elégedettek voltunk ;) ).

Ma (vagy holnap): ebédszünetben kávé E.Sz.-vel (remélem, összejön)

Péntek: lehet, hogy belefér egy kávé a proffal.

A tervek fele már összejött, úgyhogy panaszra már most sincs okom. Ha mind összejönne, az lenne az igazi. Mert én imádok beszélgetni a pasikkal :) (meg mást is, de már az is megvolt a héten).

Kerek a világ

 2012.05.22. 13:08

A buborékos dal azért került ide, mert úgy éreztem, jól vagyok a bőrömben és "kerek a világ". Pedig akkor még voltak gondok, amik nyomasztottak, de a lelki békém azért megvolt. Azóta pedig azok a bizonyos gondok sem nyomasztanak, mert megoldódtak, és a lelki békém továbbra is megvan. Persze most is vannak problémák, amik megoldásra várnak, de azokkal együtt is úgy érzem, kerek a világ és jól vagyok. Jó ez így nagyon.

süti beállítások módosítása