Ezen a héten jó néhányszor belefutottam a kollégák pofátlanságába. Én hivatalosan fél 9-re járok dolgozni, a többiek 8-ra (természetesen tovább is tart a munkaidőm). Amikor jövök negyed 9 - fél 9 között, minden áldott reggel több kollégával is találkozom, akik szintén akkor jönnek. És annyit nem mondanak, hogy "bocs, késtem" vagy valami magyarázat. Teljesen természetesnek veszik, hogy akkor jönnek be. Amikor meg valamit meg kellene csinálni, akkor "nem érek rá, mert sok a dolgom". Hát basszus nekem is. Mások helyett dolgozom egy hete. A hócipőm tele van, mert így is egy csomó olyan dolgot én csinálok, amit másoknak kellene, de mire megérti, mit akarok, már régen készen vagyok vele. És még neki áll feljebb, ha számon kérem. A rohadt életbe, legszívesebben nekimennék egyik-másiknak (az előbb össze is vesztem egyikükkel). Mit képzelnek az emberek magukról? Mégis mit?