Akinek szeretője van, sokat gondol rá - természetesen -, szeretne mindig vele lenni, úgy érzi, sokkal jobb vele a szex, mint férjjel - a többség mégsem akarja borítani a házasságát és a szeretővel összekötni az életét (akinek teljesen kihűlt a házassága, nincs már szex, csak veszekedés, vagy már beszélgetés sem, az más helyzet, én most a hozzám hasonlókról beszélek). Miért is nem? A válasz nagyon egyszerű, csak néhány további kérdésre kell válaszolni.

Mert ki az, akinek a koszos zokniját kerülgetjük (jó esetben) a fürdőszobában?
Ki az, aki horkol mellettünk éjszaka?
Kinek főzünk, kire mosunk, ki után pakolunk el minden áldott nap?
Kinek az anyját, nővérét, nagynénjét kell elviselnünk minden hétvégén, születésnapon és karácsonykor?
Ki az, aki nem viszi le a szemetet, nem mossa el maga után a poharat?
Ki az, akinek a barátai hangosan böfögnek meccsnézés közben és vedelik a sört?

Természetesen a férj, és nem a szerető. De ha egyszer is felmerül bennünk a gondolat, hogy jobb lenne a szeretővel élni, gondoljuk végig, hogy neki is koszolódik a zoknija, talán ő is horkol, ő sem pakolja el a ruháját, neki is van anyja-nővére-nagynénje, neki is könyörögni kell, hogy levigye a szemetet és az ő barátai is vedelik a sört. Egyszóval semmi sem lenne jobb, nem lenne "minőségi" a csere. Talán a szex jobb lenne. Eleinte. De aztán vele is ugyanaz lenne, mint a férjjel, aki amúgy jó az ágyban, csak 8-10-15 év után már kissé unalmas. Igen, a szerető is az lenne. Könnyű ám néhány hetente, havonta pár órára a maximumot nyújtania és változatosnak, odaadónak lennie. Lenne csak mindennapos a dolog, a 8-10-12 órás munkanap után, a mindennapi taposómalomban. Biztos vagyok benne, hogy rövid idő után vele is pont ugyanolyan lenne minden.

Miért is nem akarunk borítani? Hát ezért. Érthető, nem?

Jó dolog ám szabadságon lenni, már nem is nagyon emlékeztem rá, milyen.  A két héttel ezelőtti három nap nem volt még az igazi, de ez kezd hasonlítani hozzá. Tovább is fog tartani, és persze ünnep is van, téli szünet is, így aztán jókat lehet aludni, reggel a gyerekek is tovább alszanak, engem is hagynak. Sok mindent nem kell csinálnom, kis készülődés a szilveszterre, társasjáték a gyerekekkel, nagyjából ennyi. A fejemben már összeállt a szombati menü, holnap majd sütök kicsit, főzni csak szombaton fogok. Nem leszünk sokan, csak két család, de ez akkor is több, mint amihez szoktam. Ráadásul az utóbbi időben szinte egyáltalán nem volt időm főzni, sütni, így ez még szinte újdonságnak is számít majd :). Készülünk tűzijátékkal is, remélem, a gyerekek fogják élvezni.

Eddigi életem során még soha nem kellett dolgoznom a két ünnep között. Most kell. De valahogy nem bánom. Amikor tegnap a férjem panaszkodott, hogy nincs kedve ma dolgozni menni, én nem mondtam, hogy "nekem sem". Kicsit furán is éreztem magam miatta :). De tényleg nem bánom, hogy jönni kellett. Az más kérdés, hogy délutánra hogy fogom magam érezni, lehet, hogy mennék haza kézzel-lábbal. Majd kiderül. Egyelőre egész jól vagyok.

Megtaláltam K.P.-t a Facebookon. Nem volt könnyű, mert az ő nevével rajta kívül még párszáz ember él ebben az országban, de végülis annyira nagyon bonyolult sem volt. Van róla fenn egy kép, amit sikerült úgy készítenie, hogy még az ismerősei se nagyon ismerjék fel rajta. Először azt hittem, nem is az ő profilját látom, de aztán jobban a szemébe néztem, és felismertem. Mondanom sem kell, túl sok személyes adat nincs fenn róla, inkább csak a hobbijáról. Egy-két családtagot felismertem az elbeszélések alapján, meg kollégák neve is beugrott az ismerőseit böngészve, de sokkal többet nem tudtam meg róla, mint amit eddig tudtam. Sőt, még annyit sem. És természetesen szóba sem került, hogy bejelöljem ismerősként, kockázatos lenne. De azért jó tudni, hogy ott van ő is.