Beszélgetéseink egy része egészen komoly témákról szól, de ha épp könnyed a téma, akkor is előkerülnek olyan dolgok, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy K.P.-nek szüksége van rám. Minden téren. És ez jó érzéssel tölt el. Igyekszem ezt a dolgot a helyén kezelni és nem "túl sok" lenni neki, mert az sem lenne nyerő stratégia. Csak meghallgatom, ahogy elnézem, ez a legfontosabb számára.

Ez a néhány nap a jó nagy semmit tevésről szól :). Tegnap konkrétan semmit nem csináltam, csak gyereket szállítottam reggel és délután, illetve voltunk csizmát venni velük. Ma egy picivel többet tettem, mert ügyintéztem is, de nagyjából ugyanaz a program, mint tegnap. Holnap a gyerekszállításon kívül vásárlás van előirányozva meg a nagy semmit tevés. Nem mondom, hogy túl sokáig tudnám élvezni ezt, de néhány napig jól esik. És rám fér. Az éjjel már aludni is tudtam, ami az előző éjszakára nem volt jellemző. Szóval jól érzem magam.

A férjem simogat és én élvezem. Aztán egy érintésétől rámtör a mérhetetlen szomorúság, magam sem értem, miért. Becsukom a szemem, hogy ne lássa, mi játszódik le bennem, folytatja a simogatást. Egyszer csak elmúlik a szomorúság és újra át tudom adni magam az élvezetnek.

Mi történik velem?