álmosító időjárás

 2011.07.28. 16:08

Ez az idő most teljesen kikészít. Egész nap alig látok ki a fejemből. Már a harmadik kávét iszom, pedig nem szokásom kettőnél többet, de most muszáj, ha nem akarom, hogy leessen a fejem a billentyűzetre. Nehéz koncentrálni a munkára ilyen körülmények között. Szerencsére már nem kell sokáig kitartani, mindjárt vége a munkaidőnek. Remélem, holnap kellemesebb lesz az időjárás, mert muszáj haladnom (bár igazából ma is haladtam, ha nem is annyira, mint tegnap, de nem panaszkodhatom).

ezüstös fény

 2011.07.27. 08:48

Az egyetemen még sokat chateltem (persze hol volt még akkor a mostani chat? irc volt meg hasonlók). Megismerkedtem egy fiúval, akivel irtó jókat beszélgettünk. Mindketten kapcsolatban éltünk (haha, huszonévesen ilyen nagy szavakat használni - szóval jártunk valakivel), szó sem volt köztünk másról, mint barátságról. Nagyon jól megértettük egymást. Egyszer találkoztunk. És nem csináltunk mást jó sokáig, csak néztük egymást. És néztük, néztük, és már ettől a dologtól is teljesen boldogok voltunk. Kicsit hülye helyzet volt, hiszen akkor derült ki, hogy ha mi nem lennénk olyan messze egymástól, és esetleg függetlenek lennénk, akkor más is lehetne köztünk. Így nem lett. Sőt, ez a találkozás aztán szépen lassan aláásta a további kapcsolatunkat, mert jobb a békesség alapon inkább hanyagoltuk egymást. Évekkel később még vagy kétszer beszéltünk telefonon, azóta semmi. Ma már valószínűleg meg sem ismerném, ha szembe jönne velem az utcán. De az emlék szép.

kudarc?

 2011.07.25. 09:37

Lehet, hogy kudarcot vallottam? Egyelőre úgy néz ki, ebből nem lesz semmi. Hogy nem akarja, vagy nem meri, nem tudom. Inkább úgy érzem, nem meri. Talán a kockázattól fél. Vagy elvei vannak. Fogalmam sincs. Talán majd kiderült. És még az sem biztos, hogy nem lesz belőle semmi, csak lehet, hogy türelmesnek kell lenni. Nekem van időm.

süti beállítások módosítása