Már fél nyolc körül tele van az utca. Persze ilyenkor nem turistákkal. Mindenki dolgozni megy. Lassan már ismerősek az emberek. A vonaton már alig-alig akad olyan, aki ne lenne ismerős, de a metrón is nap nap után ugyanazokat az arcokat látom. Ismerem már a kávézóban a kiszolgálókat, a virágot áruló néniket. Általában jó kedvűen jövök reggel munkába.

De azért vannak kivételes reggelek, amikor szinte sírni lenne kedvem. Mint a mai is. Lehet, hogy a hormonok szórakoznak velem, lehet, hogy más miatt, de ma szívesen bőgtem volna egyet reggel. Persze nem lehetett. Majd elmúlik.