A napokban Pesten volt dolgom. Egy régi ismerősömnek elmondtam, mivel megígértem neki, ha Pesten járok, találkozunk. Mondtam, hogy dél körül fussunk össze valahol a Nagykörút mentén. Ő erre meghívott magához ebédre. Istenien főz, szó se róla, de a "desszerthez" nagyon nem lett volna kedvem. Ezért kedvesen, de visszautasítottam. Persze nem azt mondtam, hogy nem akarok menni, hanem azt, hogy nem tudok, túl körülményes lenne (mint utóbb kiderült, igazam is volt, a hó eléggé megnehezítette volna a dolgot). Nem reagált semmit. Ebből számomra egyértelműen kiderült, hogy ő mit akar. Az is kiderült, hogy én mit nem akarok. Azt hiszem, legközelebb nem fogom neki megmondani, ha Pestre megyek. Jobb a békesség :).

Az alkoholizmus szerintem ott kezdődik, amikor az ember minden áldott nap meg akar inni legalább 1-2 üveg sört, és ha egy nap kimarad, akkor ettől rosszul érzi magát. Ezen sokan szoktak velem vitatkozni, hogy ez még nem alkoholizmus, de szerintem az alkoholizmus nem a mértéktől függ, hanem a függőségtől. És a függőség jelenthet napi egy-két üveg sört is, ha tényleg függőség.

Sajnos a családunk bővelkedik alkoholistákban. Mindkét nagyapám az volt, az egyik öngyilkos lett elég fiatalon, a másik 80 évesen halt meg, de addig masszívan ivott. Alkoholista volt a tesóm keresztapja, aki szintén aránylag fiatalon halt meg, részben az ivás miatt. Alkoholista volt az összes nagybátyám, akik (a még élők) még mindig isznak, bár jóval kisebb mértékben, mint korábban. És alkoholista volt az apám. Vagy még mindig az, mivel szerintem ebből nem lehet "kinőni".

Szerencsére a gyakorlatban az alkoholizmust már nem tapasztaljuk. De volt belőle elég így is. Mióta az eszemet tudom, apám ivott. Szerencsére nem volt agresszív, ha részeg volt (szinte minden nap), akkor aludt, nem bántott senkit. Egy idő után viszont ez az alkoholizmus olyan szintet ért el, ami már veszélyeztette a családunkat, ugyanis apám az összes pénzét elitta. Világéletében rengeteget dolgozott, de nem volt értelme, mert szinte semmit nem adott haza. Amikor 14 éves voltam, a tesóm pályakezdő technikusként 8000 Ft havi fizetést kapott. Ebben az évben volt olyan hónap, amikor az apám 3000 (!) Ft-ot adott haza a fizetéséből. Ez volt az a hónap, amikor anyámnál kiborult a bili, és elzavarta apámat. Aki persze nem mozdult meg a fotelból. Ekkor nálam is elszakadt a cérna, és megütöttem az apámat. Persze tehettem, hiszen szinte tehetetlen volt, de ha visszaütött volna, lehet, hogy most nem lennék itt. Anyámmal vállvetve penderítettük ki a házból.

Néhány napig nem sokat tudtunk róla, csak azt, hogy a munkahelyén húzta meg magát, és napközben hazajárt. Akkor anyám eltüntette a lakáskulcsot, hogy ne tudjon bejutni. Néhány hétig nem is próbálkozott, aztán rájött, hogy ez így nem fog menni. Elment elvonókúrára. Néhány hét kórházi kezelés után beültettek a bőre alá egy kapszulát, ami elvileg két év alatt bomlik el, és ez alatt a két év alatt alkohol hatására kiszámíthatatlan következményekkel járhat. (Egyik nagybátyámnak is beültették, ő ráivott, semmi baja nem lett. Volt, aki meghalt miatta.) Apám szerencsére nem egy bátor ember ilyen szempontból (nagyon fél a haláltól), és nem mert ráinni. Nem két évig, hanem kb. 10 évig volt tiszta. Büszkék voltunk rá, és igyekeztünk támogatni.

Sajnos az anyám nehéz természet, és egy idő után ugyanúgy beszélt vele, mint korábban. 10 év után apám újra elkezdett inni. Nagyjából 2 évig tűrtük, pedig még nem jutott el a régi szintre (szerencsére). Aztán úgy döntött, újra kéri a kapszulát (talán az unokák hatása volt). Ekkor már nem kellett hetekre kórházba feküdnie, pár nap volt az egész. Megkapta, és azóta nem iszik. Ennek lassan három éve. Remélem, ez már élete végéig kitart.

Mostanában egyszerűen nincs időm ide is írni. Fejben blogolok, van pár elég jó témám, de hogy mikor lesz belőle poszt, fogalmam sincs. Mondjuk arról sem nagyon van fogalmam, hogy lenne-e iránta érdeklődés, de igazából az ember magának ír blogot, elsősorban. A nagyközönségnek csak másodsorban. Szóval amíg úgy érzem, hogy ez nekem fontos, addig lesz poszt, csak türelem.