Valahogy megéreztem, hogy az előre megbeszélt randit le fogja mondani. Oké, nem lemondta, hanem arrébb akarta tenni egy másik időpontra, de tudta, hogy akkor nekem már más programom van, tehát ez gyakorlatilag lemondás. Én meg nem bántam. Tudom, úgy tűnik, nem akarok szembesülni a problémával, és az egyszerűbb utat választom, de már tényleg belefáradtam ebbe a játékba. Úgyhogy miután hazamentem, este szépen megírtam neki a véleményemet, majd letiltottam a különböző üzenetküldő programokon. Telefonon egyelőre nem, így ha nagyon akarna, el tudna érni. Meg e-mailt is tud írni. Most valószínűleg mérgelődik, hogy ez a nő mit tett vele, de szerintem csak az fáj neki, hogy én mondtam ki az utolsó szót. Egy ideig most biztosan békén hagy. Aztán ha továbbra is kellek neki, megoldja a kapcsolat felvételt, de akkor én minden más csatornát is el fogok zárni. Nem akarom, hogy újra felzaklasson. Nehezen tudok kikerülni a hatása alól, de tudom, hogy nem szabad kapcsolatban maradnom vele, mert túl sok szenvedést okoz, és nem tudok épülni abból a kapcsolatból. Arra meg semmi szükségem, hogy elveszítsem a jókedvem, az optimizmusomat, és eszköznek érezzem magam egy pasi kezében. Nem vagyok eszköz. Nő vagyok, akinek igényei vannak. És ha ő nem tudja ezeket kielégíteni, akkor én sem tudom az ő igényeit kielégíteni. Ez ennyire egyszerű. Ha mérgelődik, az ő baja. Korábban kellett volna gondolkodni. Most már késő.