Két különböző férfi kérte meg a kezemet rövid időn belül. Egyiküket sem zavarja, hogy még férjnél vagyok. Egyiküket sem zavarja, hogy soha nem találkoztunk még, sőt, egyikükkel még csak nem is beszéltem. Úgy tűnik, halálosan komolyan gondolják mindketten, hogy én fogom őket boldoggá tenni, mi együtt leszünk egy boldog család. Természetesnek veszik, hogy majd itt élnek velünk, nem zavarja őket, hogy nem beszélik a nyelvet. És természetesnek veszik, hogy oda vagyok értük. Pedig nem. És nem is csinálok úgy, mintha oda lennék. Sőt, próbálom figyelmen kívül hagyni az üzeneteiket, nem reagálok, vagy ha igen, csak tőszavakban. Nem mondtam még egyiknek sem, hogy szeretem, ezen kicsit azért csodálkoznak, de túllépnek a dolgok. Mondják ők eleget. Próbálom finoman jelezni, hogy ez így nekem nem annyira tetszik, egyrészt túl gyors a dolog, másrészt meg alig tudok róluk valamit, mégis hogy gondolják... De nem értik. Vagy úgy csinálnak, mintha nem értenék. Nem akarom őket megbántani, és sokkolni sem. De lehet, hogy kéne. Próbálok diplomatikusan fogalmazni, de ha másképp nem fog menni, akkor elmesélem majd a fél nyaramat. Elmondom majd, miért nem tudok bízni abban, aki nem mutatja meg magát webcamerán. Elmondom majd, hogy miért nem nyitom meg a szívemet előttük és engedem magam beleszeretni néhány fotóba. Elmondom majd, hogy a magyar nyelvtudás hiánya milyen problémákat okozhat, és hogy én nem vagyok hajlandó még egy embernek az ingyen tolmácsa és titkárnője lenni. Azt már elmondtam, hogy hiába vagyok megkeresztelve, számomra nem fontos a templomba járás és az imádkozás. De ezt sem értik. Mindkettőnek az a mániája, hogy majd én vele elkezdek templomba járni. Kezd a nyavalya, ha eddig nem tettem saját önszántamból, miért tenném más kedvéért? Nem akarok durva és drasztikus lenni, hiszek abban, hogy értelmes emberek megértik az észérveket. De ha másképp nem megy, akkor simán ignorálni fogom őket, ha nem értik, hogy ez nekem így nem jó.

Az a baj, hogy mindkettő jóképű, okos, simán lehet, hogy ha itt találkozom velük a folyosón, akkor már boldog párkapcsolatban élek. De így, néhány ezer km távolságból, más nyelvi közegben, más kultúrában nem megy. Most már nem megy olyan könnyen. Túlságosan óvatos vagyok, rosszak a tapasztalataim. Kicsit félek, és nagyon megijesztenek ezekkel az érzelmi kitörésekkel.