Bevált

 2013.06.16. 20:32

A soft tampon bevált. A felhelyezés nagyon simán ment. Használat közben a Kedves semmit nem vett észre, és nekem is nagyon kényelmes, természetes érzés volt. A kivétel okozott némi nehézséget, de ez inkább az én hülyeségem volt, ugyanis megpróbáltam rögtön kézzel leszedni, de aztán rájöttem, először nyomni kell, utána leguggolni és akkor simán kivehető. Egyszóval megtartjuk :). És még az ára is elfogadható, ahol én vettem, ott a darabonként csomagoltat 290 Ft-ért tudtam beszerezni. Még egy van itthon, ha szükséges lesz, majd veszek még. Egyébként nagyjából ugyanannyi ideig használható, mint egy normál tampon, nekem egy nem túl intenzív napon volt fenn kb. 5 óráig és még bírta volna, ha szükséges.

A Kedves is bevált :). Továbbra is úgy érzem, sőt, egyre erősödik ez az érzés, hogy azt találtam meg végre, amit/akit kerestem. Amit elmondott arról, hogy mit szeretne, azt teljes összhangban van azzal, amit én szeretnék. Még a kommunikáción kell egy kicsit javítani, mert nem érhető el könnyedén, de ezt majd holnap megbeszélem vele ebédszünetben.

Azt még ki kell találni, itthon mit mondok, hogy oldom meg a dolgot, de ez majd kialakul. Ezen most nem fogok aggódni, úgyis alig látom a férjemet, vagy ő nincs itthon, vagy én. Most inkább megpróbálom élvezni az új kapcsolat minden pillanatát.

Címkék: én pasik érzés

Soft tampon

 2013.06.14. 10:42

Most jön el az ideje a tesztnek, eddig csak szó volt róla, hogy van ilyen és működik. Meglátjuk. Tegnap vettem, azt mondták a boltban, hogy nagyon dícsérik. Az első kipróbálás alatt, a felhelyezés rettenetesen egyszerű, bár ránézésre durván nagynak látszik. Viszont nagyon puha és simán felcsúszott. A levételre leszek nagyon kíváncsi, ennek ideje is hamarosan eljön. Aztán majd arra, hogy közben érezhető-e. Remélem, nem, nem akarom bevallani, hogy a természet már megint megviccelt :). Majd beszámolok a tapasztalataimról. Nemcsak a soft tamponnal kapcsolatosan ;).

Címkék: egyéb

Ebédszünet

 2013.06.12. 22:39

Hosszú ebédszünet. Még hosszabb ebédszünet. Ha így folytatom, előbb-utóbb feltűnik valakinek. Át kell tenni a randikat másik időpontra. De akkor meg otthon magyarázkodhatok, mire fel ez a sok túlóra mostanában. De az is lehet, hogy ... á, majd meglátjuk.

A lényeg, hogy ez nagyon jó most. Nem értem, mire fel ilyen hatalmas sebességgel haladunk, de természetes, hogy ez történik. Az okát még nem értem, de tudom, hogy így kell lennie. Előbb-utóbb az oka is kiderül. Addig igyekszem a legtöbb jót kihozni belőle, élvezni minden pillanatot.

Címkék: én érzés

Végem van

 2013.06.10. 13:43

Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy megtaláltam azt, amit/akit kerestem. Régen éreztem már ilyet. Már első látásra egyértelmű volt, hogy ez működni fog, és ez az érzés csak fokozódott, ahogy telt az idő, pedig csak ebédeltünk. Holnap is fogunk...

 

Címkék: én érzés

süti beállítások módosítása