Nem az volt az eredeti tervem, hogy negyed órával az év vége előtt blogolni fogok, de jelen pillanatban nincs jobb ötletem. Ha nem ezt csinálnám, valószínűleg bőgnék, de ez nálam teljesen megszokott szilveszterkor.

Kicsit elgondolkodtam az elmúlt évemen, és arra jutottam, hogy ha nem lennének a gyerekeim, már nagy eséllyel egyedül élnék. Pedig ez a házasság tényleg nem olyan rossz, sőt, egészen jó is tud lenni, de az utóbbi időben annyira nem jöttek jól össze a dolgok, hogy azt hiszem, ezt a válságot most csak a gyerekek miatt akarom megoldani. Pedig már annyira belefáradtam abba, hogy mindig én akarjam megoldani a dolgokat...

Az utóbbi egy évben messze nem volt annyi érzelemben részem, amennyire szükségem lett volna. Itthon főleg nem. Nem tudom, mi az oka, nem tudom, mit kellene tennem, csak érzem, hogy ennek így nem lesz jó vége. Szükségem van arra, hogy szeressenek és szerethessek. Nem bírom ezt az érzelemmentességet. Az eszemmel tudom, hogy nem az a baj, hogy nincsenek érzelmek, hanem az, hogy nem mutatjuk ki őket. Én igyekszem, próbálkozom, de nem megy. És egyre kevesebb a motiváció is. Nem tudom, mire számíthatok 2013-ban, de félek. Néha úgy érzem, feladom, nem bírok el bármennyi terhet a vállamon. Máskor úgy érzem, tovább kell csinálnom, és ezt is meg kell oldanom. És tudom, hogy mindketten hibásak vagyunk, hiszen én sem tudok beszélni az érzéseimről, pedig kellene. Nem akarom, hogy végleg tönkremenjen minden.