Anya és lánya

 2012.10.27. 13:53

Volt ma két rövid, de érdekes beszélgetésem. Az első K.P. lányával, aki odajött hozzám az óvodában és elkezdtünk beszélgetni. Sokat nőtt és fejlődött tavaly óta a kislány és persze továbbra is kiköpött apja.

Valamivel később az anyjával sikerült összefutni és pár szót váltani. Meglehetősen furcsa érzés volt rámosolyogni, és közben arra gondolni, milyen jó volt a férjével az ágyban...

Ennyi?

 2012.10.26. 20:30

Ma együtt ebédeltem B.D.-vel, miután tegnap elég sokat beszélgettünk munka közben. Érdekes beszélgetés volt, bár nem a témája miatt, inkább a közben (előtte/utána) bennem lejátszódó gondolatok, érzések miatt.

Most úgy érzem, a mi kapcsolatunk a jövőben plátói szinten marad. Akár az is elképzelhető, hogy kollégaként már nem fogunk találkozni, mert új állás után nézelődik, és úgy tűnik, vannak jó lehetőségek a láthatáron. A következő hetekben meg vagy én leszek vidéken és ő Pesten, vagy ő lesz vidéken és én Pesten, vagy mindketten vidéken az ország két végében... Ha egyáltalán itt fog dolgozni még hetekig.

Kettőnkről nem beszélgettünk. Talán nem fogjuk elveszíteni egymást teljesen, talán van olyan erős ez a barátság. De hogy lesz-e még köztünk ezen túl is bármi? Arról jelenleg elképzelésem sincs.

Közömbösség

 2012.10.22. 21:07

Ez van most bennem. Valami hihetetlen közömbösség minden iránt. Nem érdekel, mi van itthon, nem érdekel, mi van házon kívül. Nem érdekel, hogy tudok-e találkozni B.D.-vel a közeljövőben, nem is írok neki sms-t. Nincs túl jó kedvem, nem is vagyok lelkes, bármi is történik velem. Csak úgy vagyok, nézek ki a fejemből. Azért nem bánnám, ha valami kirángatna ebből a helyzetből.

süti beállítások módosítása