Megtörtént az, amiben reménykedni sem mertem: B.D. javasolta, hogy találkozzunk. Persze azért ennyire nem jó a helyzet, mivel a jövő hetet valahol a világ végén tölti, tehát csak utána jöhet számításba, hogy esetleg találkozzunk. De már ez is valami. Aztán úgy tűnik, lesz egy hét, amit együtt töltünk majd a világ másik végén. Igaz, ott lesz még velünk 4 másik kolléga, de ez akkor is különleges lesz. Na persze, ne kiabáljam el, korábban is volt már szó ilyesmiről, de eddig még mindig közbejött valami. Meglátjuk, mi lesz most. Addig még van egy csomó idő, bármi megtörténhet, és mindennek az ellenkezője is.

Hihetetlen bizonytalanság és ambivalens érzések kavarognak bennem. Nem vagyok olyan kiegyensúlyozott, mint pár héttel ezelőtt.

Bizonytalan vagyok B.D.-vel kapcsolatosan, bár lehet, hogy nem is bizonytalan ez az egész. Hiszen az elmúlt időszakban három kérdésre sem kaptam választ. Gyakorlatilag semmilyet. Ezért úgy döntöttem, most már nem teszek fel kérdéseket. Ha valaki most megkérdezné, mekkora esélyt adnék a kapcsolatunknak, bőven 50% alá becsülném. És furcsa, de nem igazán fáj. Persze nem bánnám, ha folytatódna, mert azért jó vele lenni és szükségem lenne néha a társaságára, de erőltetni nem fogom, ha úgy látom, hogy ő nem akarja.

Bizonytalanságot érzek itthon is, de erről most részletesebben nem írnék, mert csak megérzéseim vannak.

Nagyon várom már a novembert, amikor reményeim szerint újra találkozhatok A.-val, mert hiába beszélünk szinte minden nap, az bőven nem elég.

És várom a januárt is, amikor három hétre elutazom, de erről is majd inkább akkor írok.