Azt vettem észre, hogy a férfiak nagy része vagy nem hajlandó dönteni, vagy ha döntött, nem hajlandó felvállalni a döntését. Inkább maszatol és nem mondja meg, hogyha esetleg nemlegesen döntött.

Nem tudom, a nők többsége is így van-e vele, mint én, de én személy szerint sokkal jobban utálom a bizonytalanságot, mint a visszautasítást. Sokkal kevésbé valószínű, hogy hisztizni fogok egy "nem" miatt, mint az, hogy hisztizni fogok egy "talán" miatt. De ha a nők többsége így van vele, mint én, akkor a férfiak erre miért nem jöttek még rá? És miért követik el mindig ugyanazt? Engem ez rettenetesen tud zavarni.

Lányok, fiúk, vélemény?

Azt vettem észre, hogy a férfiak nagy része vagy nem hajlandó dönteni, vagy ha döntött, nem hajlandó felvállalni a döntését. Inkább maszatol és nem mondja meg, hogyha esetleg nemlegesen döntött.

Nem tudom, a nők többsége is így van-e vele, mint én, de én személy szerint sokkal jobban utálom a bizonytalanságot, mint a visszautasítást. Sokkal kevésbé valószínű, hogy hisztizni fogok egy "nem" miatt, mint az, hogy hisztizni fogok egy "talán" miatt. De ha a nők többsége így van vele, mint én, akkor a férfiak erre miért nem jöttek még rá? És miért követik el mindig ugyanazt? Engem ez rettenetesen tud zavarni.

Lányok, fiúk, vélemény?

Tegnap este a nagyobbik gyerekem bosszantott fel rendesen, ma reggel a kisebbik. Kicsit unom már, hogy állandó idegbajban vagyok, mintha nem értenék, amit mondok nekik.

A munka ma elég laza, nem szakadunk bele. De csak azért nem, mert nem vagyunk bent az irodában, így a benti dolgokkal nem tudnak folyamatosan zargatni, csak szakaszosan telefonon és neten, de azért ez mégsem ugyanaz. Ki is élvezzük a helyzetet rendesen, mert holnaptól már nem lesz ilyen jó világunk.

B.D. az ország másik végén van, neki nem ilyen laza a napja, viszont ő még holnap is kinn lesz. A jövő héten talán lesz alkalmunk találkozni, esetleg nemcsak bent az irodában... Egyelőre online kapcsolatban vagyunk, jönnek-mennek az e-mailek, de leginkább csak munkaügyben.