Akármennyire is nem tetszik nekem, hogy néha játszmáznom kell, de úgy tűnik, ezek mégis bejönnek a pasiknál. Próbáltam már korábban K.P.-nél is, működött, most B.D.-nél, nála is működik. Nem pont olyan erővel, de akkor is működik.

Említettem a napokban, hogy nem írtam neki mailt, sms-t, nem jelentkeztem nála napokig. Aztán egyszercsak azt mondta, hogy kávézzunk együtt. Hm. Ilyet még tán sosem mondott. Aztán valahogy kisakkoztuk, hogy mikor lesz a legnyugisabb, és akkor átjött az irodámba és beszélgettünk pár percet nyugodt körülmények között. Aztán megjelent a főnök, de akkor épp hivatalos ügyekről volt szó, tehát egy szava sem lehetett. Aztán B.D. felállt, hogy megy vissza dolgozni, de még visszaszólt halkan, hogy "majd beszélünk". Én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Legközelebb valószínűleg hétfőn találkozunk, kíváncsian várom, fog-e mondani valamit.

Van, akivel nem nagyon szeretek telefonon beszélgetni, de van, akivel bármikor szívesen. A. az utóbbi csoportba tartozik, észre sem veszem, és már fél órája beszélünk. Mindig örülök, ha felhív, és bármiről képesek lennénk akár órákig is beszélgetni, úgy érzem. És azt hiszem, ő is úgy érzi. Még jó, hogy mindketten utazunk eleget, így amíg én a vonaton ülök, ő meg valahol messze az autójában, tudunk trécselni. Hacsak az égiek nincsenek ellenünk, és nem recseg a vonal.

Nem mondom, hogy felhőtlenül boldognak érzem magam. De az okát nem tudom, egyszerűen csak úgy ébredtem reggel, hogy ürességet éreztem és teljes apátiát. Aztán itt benn sem alakultak tökéletesen a dolgok, úgyhogy a hangulatom egyelőre még nem javult. Talán majd A. felvidít :).

Reggel megcsináltam egy elég nagy munkát, amir már múlt héten kellett volna, de nem kaptam meg hozzá a szükséges anyagokat, csak ma reggel. Aztán amikor továbbküldtem, kaptam egy kisebb pofont a vezetőségtől, mert nem nyaltam körbe mindenkinek a fenekét miatta. Így aztán most magamban fortyogok a hülyeség miatt. Jó lenne egy kicsit lehiggadni, mert ha az egész nap így fog telni, abban nem lesz köszönet.

Nem mondhatnám, hogy unatkozom mostanában. Bent a melóban levegőt venni is alig van idő, pedig csend van, alig vagyunk benn néhányan, de sok a meló, és még többet kell előkészíteni, mivel jönnek a tömeges szabadságolások, de akkor is haladni kell, amikor alig lesz benn valaki. K.P. egyre inkább közömbös számomra. B.D.-vel szemben meg épp játszom a közömböst, valószínűleg csodálkozik, hogy a héten még nem kapott tőlem sem e-mailt, sem sms-t (jelenleg ő sincs benn), de nem is fog. Majd csütörtökön találkozunk, kíváncsi vagyok, mit mond majd. A.-val meg folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és szeretnénk személyesen is találkozni. Szóval zajlik az élet.

Hihetetlen, hogy mennyire lefáradtam már most agyilag. Reggel óta ezerrel dolgozom, ami persze máskor is jellemző, csak valahogy több üresjárat szokott lenni. Ma szinte nem volt egyáltalán, és délután kettőre teljesen kidőltem. Természetesen nem lehet abbahagyni a munkát, van bőven min gondolkodni, de néha muszáj egy kicsit felállni, sétálni egyet, másra gondolni, mert már füstöl az agyam.