Éveken keresztül eszembe sem jutott, hogy új pasim legyen, írtam itt is róla, hogy megfelel nekem, aki van, gondolva itt a férjemre, illetve a többiekre is. Mert hiszen hosszú éveken keresztül ugyanaz a három pasi fordult elő az ágyamban (illetve én az ő ágyukban), és nagyon meg voltam elégedve a sorsommal.

Most megy egy éven belül már a második új pasira ácsingózom, ráadásul azt sem bánom, ha az egyik "lecserélődik" és nem marad meg. Mi van velem? Többet várok el a férfiaktól, mint eddig? Vagy nagyobb szükségem van az újdonságra, mint eddig? Vagy egyszerűen csak hódítani akarok? Nem tudom, de nem ismerek magamra.

Úgy tűnik, pozitív irányba alakul ez B.D.-vel. Ha nem lelkizem túl, akkor minden oké lesz.

Erre ma mit talál ki K.P.? Hogy ő jövő héten szabadságon lesz és akár... Hát én meg nem leszek szabadságon. És ha nem akar rávenni, hogy meglógjak a munkahelyemről, nem fogok meglógni. Mert kicsit dühös vagyok rá, hogy amikor adódott volna alkalom és mindkettőnknek jó lett volna, akkor nem akarta. Amikor én voltam szabadságon, fel sem merült benne, hogy meglógna. De amikor ő lesz szabin, akkor bezzeg elvárná. De persze egy szóval sem mondja, nem próbál rábeszélni, belenyugszik, ha azt mondom nem. Akkor nem is akarja igazán. Legalábbis szerintem.

Hetek óta érzem, hogy ez a kapcsolat döglődik. Lezárni én nem fogom, mert egy ilyet nem kell lezárni, hiszen bármikor jöhet egy alkalom, amit ki kell használni. De nagyon olyan érzésem van, hogy magunkban mi ezt már nagyjából lezártuk. Mindketten. Furcsa érzés.

Olyasmi történt, amire nem igazán számítottam, legalábbis nem így és nem most.

B.D. hívott, hogy menjek fel vele a lakására. Igen, azért.

Nem válaszoltam. De szerintem ő is tudja, hogy előbb-utóbb igent fogok mondani. Annak ellenére, hogy ép ésszel végig gondolva nem kéne igent mondanom. Nem tudom, mi a legjobb döntés. Remélem, azt sikerül majd meghoznom.

Update: úgy tűnik, a pasik direkt nem akarják megkönnyíteni a nők helyzetét. Az istennek nem akar reagálni az e-mailemre (ma nem találkoztunk, telefonon meg nem akartam hívni).

Úgy tűnik, jár nekem a büntetés azért, ahogy élek. Hivatalos ügyben vannak most problémáim, nem is akármilyenek. Próbálok higgadtan hozzáállni a dolgokhoz, de nem megy könnyen, hamar robbanok, ha csak beszélek róla. Intézni meg még nem kezdtem el. Ma muszáj nekiülnöm írni a leveleket, és nagyon oda kell majd koncentrálnom, hogy normális hangnemben íródjanak és esélyünk legyen elintézni a dolgot. Csoda-e ha nem aludtam jól, fáradt és nyűgös vagyok?

Ráadásul otthon sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. Ez az ügy otthon is feszültségeket okoz, emiatt veszekszünk, de ha nem veszekszünk, akkor sem igazán foglalkozunk egymással. Van már vagy két hete, hogy legutóbb összebújtunk. Csoda-e, ha kifelé kacsingatok? Persze feleslegesen, hiszen K.P. semmi hajlandóságot nem mutat, nem is találkoztam vele ma, és valószínűleg most egy hétig nem is fogom látni. A többi "folyó ügyem" meg igazából csak halvány remény, sok esély nincs a "beteljesülésre". Ez van. Nincs jó kedvem.