Odahajolt hozzám, és finoman, lágyan az ajkaimra helyezte ajkait. Én beszívtam az illatát, és élveztem az érintését. Lassan bedugta a nyelvét a számba és körkörös mozdulatokat írt le vele. Nyelveink játéka felkorbácsolta az érzelmeinket, egyre vadabbul csókoltuk egymást. Majd lelassított, eltávolodott, rámnézett, és azt mondta: erre már évek óta vártam. A francba. Miért kellett évekig várni? Évekkel ezelőtt folytatása is lehetett volna. Most meg ennyi. És igen, én is évek óta vártam erre.

Nem állítom, hogy kielégítő a szexuális életem az utóbbi időben. Valahogy nem az igazi. Pedig jókat tudunk szeretkezni a férjemmel, de olyan ritkán, hogy az már gyanús. Vagy valamelyikünk beteg. Vagy épp menstruálok. Vagy épp valamelyikünk fáradt. Ha ő kezdeményez, nekem ragad le a szemem. Ha én vagyok a frissebb, ő alszik el tv-nézés közben a kanapén. Arra már rájöttünk, hogy nap közben kéne magunknak időt lopni, de ez legfeljebb hétvégén jön össze, ha egyáltalán. Sokszor heti egyszer tudunk csak összebújni, de olyan is van, hogy még ritkábban.

Ami az egészben számomra furcsa, hogy én tökjól elvagyok így is. Mintha nem is hiányozna. Pedig ha úgy jön ki a lépés, akkor bizony nem játszom a szende szüzet, tudok én igazi vadmacska is lenni és egy délután háromszor szeretkezni. De nyár óta ilyen alkalom sem volt, és megmondom őszintén, egyáltalán nem hiányzik.

Azt hiszem, ez így nem teljesen egészséges. Valamit ki kéne találnunk, hogy jobban működjön. Mert amikor működik - mondjuk legalább heti 2-3 alkalommal -, akkor érezzük ám, hogy ez nagyon jó. Kár, hogy mostanában nem működik.