Mostanában sokat olvasok. Mindenfélét. Női regényeket is. Ezekben sokszor van valamilyen romantikus szál, amitől én teljesen ki tudok készülni. Ha épp ilyen részt olvasok, simán leteszem a könyvet, hogy bőgjek egyet (na jó, csak egy kicsit).

Nem hiányzik nekem most új pasi, jól meg vagyok a meglévővel :). Ami hiányzik, az a kapcsolat kialakulásának folyamata. Az a romantikus rész, amikor még csak ismerkedünk egymással, próbálkozunk, hogy mit lehet, mit nem, mennyire tetsszünk a másiknak vagy mennyire nem. Az első séta kézenfogva, az első csók. Ez az a dolog, amiben egy tizenpár éve meglévő kapcsolatban már soha nem lesz részem. Lehetünk mi romantikusak, sétálhatunk kézenfogva, csókolózhatunk a tengerparton, de már annyira ismerjük egymást, hogy az ismerkedés izgalma soha nem jön elő újra. Pedig az olyan jó!

Egy kedves barátom jön szeptember közepén Budapestre külföldről. Nem hozzám jön, munka ügyben lesz itt pár napig. Persze, ha már jön, igyekszünk találkozni, hiszen ritkán látjuk egymást. De neki ennyi sem elég. Azt szeretné, ha az utazása előtt én meglátogatnám őt otthon. Ez néhány országgal odébb van. Fizetné a jegyet is. Nem tudom, honnan gondolja, hogy ez olyan könnyen megoldható. Ráadásul okom sem lenne rá, hiszen hamarosan jön. Akkor meg minek menjek én? Jó, ha nem lenne családom, nem sokat gondolkodnék, hiszen imádom a városát, ha tehetném, ki is költöznék oda. De azért mindennek van határa :). Meg kell elégednie annyival, amennyire most lehetőségünk lesz. Ez is jó, mivel tavaly találkoztunk, előtte meg több mint 4 évig nem. Szóval mindenképpen jobban jár, mint korábban.

Azért a meghívása jól esett :).