Gyerekkorunkban a szüleink generációját simán "öreg"-nek tituláljuk és hajlamosak vagyunk a tizen-, huszonéves fiataloknak "csókolom"-mal köszönni, amitől persze ők teljesen kiakadnak, joggal.

Később rájövünk, hogy a szüleink mégsem olyan öregek, és bizony olyan dolgokat is csinálnak, amire inkább nem szívesen gondolunk. El sem tudjuk róluk képzelni, hogy 50-60 év fölött is összebújnak - igazából el sem _akarjuk_ képzelni. Ehhez persze sokszor hozzájárul a neveltetésünk is. Az én életemben nagy szerepe volt a neveltetésen kívül annak a ténynek az ismerete is, miszerint nagymamám és a férje úgy éltek egymás mellett, mint a testvérek, pedig nem voltak még igazán öregek, amikor összeházasodtak, jóval 60 év alatt voltak mindketten. Ennek tudatában rendesen megdöbbentem, amikor a szüleimről kiderült, hogy bizony néha még ők is..., de őszintén szólva örültem neki.

Ettől függetlenül fura elgondolni, hogy 60, sőt 70 év fölött is lehet valaki igazán aktív, pedig szerencsére egyre több ilyen ember van. Láthatjuk, hogy sok férfi 60 év körül lesz újra apa, és a nők sem gubóznak be nyugdíjas éveikre a házaikba. Az én egyik legkedvesebb barátom, aki olyan nagyon tud hiányozni nekem, jó példa erre az aktivitásra, hiszen közel 70 éves már. Igaz, ránézésre is letagadhatna minimum 10 évet, de viselkedése és teherbírása alapján simán huszat is. Róla csak nagyon ritkán jut eszembe, hogy hány éves, és ha mégis eszembe jut, mindig csodálkozom, mert nem, ő aztán végképp nem nevezhető öregnek, semmilyen szempontból. Fiatalokat megszégyenítő sok szempontból. Nem, nem számít a kor :).