Nem szeretem, ha a párom alkoholizál. Nem teszi gyakran, ha tenné, nem lenne a párom. De ha iszik, akkor érdekesen változik. Nem lesz tőle agresszív, nincs vele semmi gond. Csak úgy érzem, olyankor tiszta lökött és idétlenül viselkedik. Ha csak sört iszik, ez nem szokott előfordulni, a töménytől buggyan meg. Olyankor váltig tagadja, hogy részeg lenne, esetleg azt elismeri, hogy ittas, de néha azt sem. Vigyorog, mint a tejbetök, és két értelmes szót sem lehet váltani vele, mert nem reagál normálisan. Olyankor alig várom, hogy kijózanodjon, és visszakapjam a normális férjemet.

Azt hiszem, sokan örülnének, ha csak annyit inna a párjuk, mint az enyém (évi 2-3 alkalom), és úgy viselkedne, mint az enyém. De én annyira utálom az alkoholizmust (erről már írtam), és annyira nem értem a magyar virtust (mindig mindent itallal kell ünnepelni), hogy ha azt látom, elővette a töményes poharat, már a legrosszabbra készülök. Ami számomra az, hogy lökött és idétlen lesz. Persze egyedül soha nem iszik, csak társaságban, és talán ez az egyik oka annak, hogy én szinte soha semmit nem iszom, ha ilyen társaságban vagyunk, és igazából nem is tudok felszabadulni. Pedig ha őszintén végiggondolom, tudom, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, és örülnöm kéne, hogy nálunk ennyire jó. Mégsem tudok örülni. Ez van.