Az utóbbi hetekben lépten-nyomon belebotlottam ebbe a témába, mindenki mindenhol a hűségről ír/beszél. Néha egyetértek a véleményekkel, máskor nem, ezért aztán úgy gondoltam, összeszedem a saját gondolataimat. 

Amikor hűségről beszélünk, vita abból szokott fakadni, hogy vajon csak testi értelemben gondoljuk, vagy testi-lelki értelemben, ill. hogy a testi megcsalás hűtlenség-e, és a többi. Nagyon nehéz kérdés ez, én sem tudnám megmondani korrekten, mire gondolok, amikor hűségről beszélek. Inkább csak arra tudok hagyatkozni, hogyan élek. Persze nagy ámítás lenne, ha azt mondanám, hűséges vagyok, mert úgy tűnik, azon nők közé tartozom, akik nem igazán alkalmasak a monogámiára. Mégsem érzem magam sem gyávának, sem kurvának, sem boldogtalannak a kapcsolatban meg hasonlóknak, amiket mondani szoktak arra nőre, aki megcsalja a férjét. Testi értelemben tényleg nem vagyok hűséges a férjemhez, és nem is keresek rá mentséget, csak elmondok néhány dolgot ezzel kapcsolatban.

Nem mondom azt, hogy a testi megcsalás "nem számít". Igenis számít, és nyilvánvalóan van valami oka, pl. az, hogy nem megfelelő a szexuális életem. De ez is nagyon érdekes dolog, mert igazából tökjól elvagyok, nem igénylek többet, mint amit kapok, nem keresem a lehetőséget a további alkalmakra, de ha úgymond szembejön az a lehetőség, valószínűleg kihasználom. Utána nem feltétlenül érzek lelkiismeretfurdalást, ez már az én defektem :). Viszont szoktam azt érezni, hogy utána jobb lesz a férjemmel is. Érdekes módon, ha van egy lehetőségem, egy délutánt együtt tölthetek valakivel, aki nem a férjem (de már régóta ismerem), akkor utána a férjemmel is gyakrabban akarok szeretkezni, és változatosabban is, szóval szerintem ez kimondottan jó hatással tud lenni a szexuális életünkre. 

Arról szó sincs, hogy én boldogtalan lennék a házasságban, eszemben sincs felrúgni. Nemhiába nem kezdek új pasikkal, fel sem merül bennem, hogy fiatal független férfiakra pályázzak. Már egyetemista koromban is azt mondtam, hogy ha valaki miattam akarná felrúgni a házasságát, inkább kiszállnék a kapcsolatból, és ezt most is tartom. Van egy állandó partnerem, aki egyébként családos ember, és nagyon jól elvagyunk ebben a felállásban, hogy néha találkozunk, jól érezzük magunkat és aztán elbúcsúzunk. A néha általában több hónapnyi kihagyást jelent, de volt már 4 év szünet is. Közben persze tartjuk a kapcsolatot, hiszen barátok vagyunk, rendszeresen találkozunk semleges (nyilvános) helyen, csak ritkán "fekszünk össze". De olyankor jó nekünk, és kicsit felszabadulunk. A feszültség levezetésére is jó ám az ilyen alkalom. Senkinek nem ártunk vele, akkor meg miért ne? 

Az igaz, hogy egy nőnek teljesen érzelem-mentesen nem megy a dolog, de ez nem jelenti azt, hogy bele is kell szeretni az illetőbe, akivel lefekszem. Elég, ha megfelelő mértékben szimpatikus. És mivel nálam barátság az alapja az egésznek, ennél több nem kell. Ez viszont azt is jelenti, hogy nincs veszélyben a házasságom, mivel nem szeretem jobban a partneremet, mint a férjemet. Sőt. Egyértelműen a férjem jönne ki győztesként egy összehasonlításból, minden értelemben. Akkor meg miért csinálom? Talán a változatosság miatt. De abban a pillanatban abbahagynám, ha kockázatosnak érezném. Mivel "amiről nem tudunk, az nem fáj", addig jó, míg nincs lebukás-veszély. Ha felmerül, akkor inkább nem kockáztatnék és lemondanék az egészről. 

Igen, hűtlen vagyok. Lehet rám sok rosszat is mondani, de nem érzem úgy, hogy ezzel halálos bűnt követnék el. Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs, a férjem mit csinál, hiszen azt mondtam neki: bármit tehet, csak ne tudjak róla és persze ne hozzon haza fertőzést. Meg lehetőség szerint másnak ne csináljon gyereket :). És ehhez mindketten tartjuk magunkat. Hogy hűségesen vagy hűtlenül, az más kérdés.