Francia kapcsolat

 2009.07.31. 14:08

Sok évvel ezelőtt megismerkedtem a neten (persze, hol máshol?) egy francia sráccal, akiről később kiderült, hogy fotózásra keres lányokat, itt Magyarországon is. Meztelen fotókról volt szó természetesen, mi másról? :) Sok egyeztetés után megegyeztünk, hogy segítek neki szervezni a dolgot. Elég kezdő voltam ilyen ügyekben (azóta sem fejlődtem), így nem voltam túlságosan sikeres. Amikor megérkezett Magyarországra, csak 4 vagy 5 jelentkezőnk akadt. Ezek közül az egyik időközben meggondolta magát, mert nem gondolta, hogy le kell vetkőzni teljesen - nem tudom, számára mit jelent a meztelen szó. A képek egyébként arc nélkül készültek, fogalmam sincs, milyen célból, bár elképzelésem azért van róla. Én kerestem egy kevés pénzt a szervezéssel, meg azzal, hogy egy hétig kísérgettem a srácot meg fordítottam neki. Fotók persze készültek rólam is, azóta sem láttam őket, és csak remélem, hogy nem használták fel valami piszkos célra. Igaz, az én testem nem úgy néz ki, hogy feltétlenül az lenne bármilyen pasi álma, hogy engem nézegessen meztelenül a neten. Bár ki tudja :).

Érdekes tapasztalatokat szereztem a munka közben. Volt pl. egy jelentkező, egy kb. 36 éves nő, azt hiszem, két gyerek szülése után nagyon jól nézett ki. De tényleg. A férje buzdítására jelentkezett, ki akarta próbálni, milyen ez a dolog, és hogy néz ki a képeket. Meglepően magabiztos volt, és nagyon szuper képek készültek róla. A srácnak is nagyon tetszett. Szerintem miatta sajnálta leginkább, hogy nem folytatódott a dolog úgy, ahogy eltervezte.

Aztán volt egy fiatal lány is, azt mondták, hogy 20 éves, de szerintem a 18-t sem feltétlenül érte el. Egy idősebb pasival jött a fotózásra (apja vagy barátja, nem tudom), és egy kész portfólióval, azaz egy cd-vel, amin a képei voltak, persze arc nélkül, ahogy előre meg volt beszélve. Nem is kellett róla képeket készíteni, bőven elég volt, amit átadott. Nem voltak rossz képek, de annyira kislányos alakja volt, hogy nem hittük el róla még a 18 évet sem. Nem úgy tűnt, mintha nagyon rajongana a munkáért, nekem inkább úgy látszott, hogy a pasi szeretne belőle pénzt csinálni. Remélem, nem használta ki a lányt és nem bántotta.  

Címkék: emlék

Játszom

 2009.07.30. 12:54

Címkék: zene

Hármasban

 2009.07.27. 17:22

Van egy barátom, aki szeretné látni, amikor én egy másik pasival szeretkezem.

Van egy barátom, aki bármilyen hármas felállásban szívesen csinálná, ha ő és én lennénk a két stabil pont, és mellettünk akár egy nő, akár egy férfi megjelenhet a színen.

Jófej barátaim vannak, ugye? ;)

A két barátomat összehozhatnám, és akkor mindkettő kívánsága teljesülhetne, és valószínűleg egy nagyon izgalmas élményben lenne részem. De mindemellett számomra ez kissé félelmetes is. Úgyhogy eddig még egyetlen lépést sem tettem az ügy érdekében, és valószínűleg a jövőben sem fogok két szalmaszálat keresztbe tenni azért, hogy ez megvalósuljon. Lehet, hogy  konzervatív vagyok, hogy ezek az ötletek annyira nem izgatnak fel?

süti beállítások módosítása